Ha megbeszélsz egy találkozót egy szicíliaival, akkor számíthatsz rá hogy egy órát késik, és a késést tizenöt perccel a megérkezése előtt jelzi, amikor már rendes közép-kelet európai kislányként szétolvadtál a napon, beszélgetésbe elegyedtél a sarki boltossal és harmadszor megy el melletted ugyanaz a kukásautó és könnyű nyári ruhádban dél felé kicsit hülyének érzed magad a sok fürdőruhában masírozó turista között. Mire megérkezik vendéglátóm, addigra épp kezdem összeszedni magam, és tudom hogy biztosan elfelejtett, úgyse jön, és mit kéne csinálni a megkezdett nappal, amikor egy motor elém kanyarodik és a bukósisak felfedi barátom mosolygó arcát, mintha mi sem történt volna hörpintjük fel kávénkat és belevetem magam a helyiek szokásaiba, életébe, lusta augusztusába. Ugyanis augusztus a kötelező szabadságolások ideje Olaszországban, és augusztus 15-én kezdődik a Ferragosto, ami annyit jelent, hogy a legmegátalkodottabb munkamániás is kötelező jelleggel nyaral, kikapcsolódik, kirándul vagy csak sziesztázik egész nap a családjával. Mondhatnánk, augusztusban leáll az élet, ha nem lenne ez a rengeteg turista aki gondoskodik a folyamatos gondoskodni valóról.

Olyan a tenger mint a helyiek. Intenzív, nagy erőkkel jön és odacsap, végül levesz a lábamról. A vihar is ilyen gyorsan érkezik, hátulról, a hegyek felől, nézem a magyar időjárás jelentő applikációt, mutatja a vihart. A helyi IlMeteo pedig csak felhőket mutat. Na most ki fog győzni? Otthon szidjuk a meteorológiai előrejelzést, erre föl kár hogy nem fogadtam, amikor az első óriáscsepp leesik keresem a búvóhelyet, a másodiknál fürgébben szaladok a terasz alá, végül megázunk.

Felhőkben

Az eső illata a tengerparton nehezebb mint az otthoni fűáztatta eső illata. Imádom a frissen kaszált fű illatát, és most ez a plusz esszencia hiányzik érzékelésemből. Motoron vágtatva pedig várom a bogarak invázióját a ruhámon, a sisakomon, de makulátlanul szállok le a közepes Hondáról amin megtettünk pár kilométert autópályán 130-al, aztán kisebb-nagyobb településeken lavírozva az autók között, végül eltévedtünk, ránk sötétedett és elkéstük az asztalfoglalást Aci Trezzában. Alakulok helyivé.... 

Az autósforgalom nincs kitiltva csak bonyolult, egyirányú az egész rendszer Aci Trezzában

Nos, a motorozás egy életérzés. Stílusos kék Rouge overallomba kiöltözve, az egyetlen  - Etna meghódítására nem felhasznált - szélkabátomban, nyakig védő bukósisakban, magassarkú szandálban kapaszkodom a vázba és menőzök. Igen, motorozni menő, már 16 éves koromban tudtam amikor először vezettem nagymocit és azóta tudom barátaimtól hogy a szabadság, a tér és idő kivetített megélt valósága. És mindez szerpentinen, Szicíliában, az egyik oldaladon a tenger a másikon pedig félelmetes lávafolyamok megfeketedve és ha éppen megy le a nap, ez maga a nirvána, a mennyország, és ha ezt még fokozni lehet a visszaúttal, ahol csillagos az ég és tűzijátékok kísérik végig a 80 km-es távot. és ekkor már nem érdekel semmi,  eltévedhetsz, megállhatsz a legnagyobb kanyarban és csodálhatod végig a parton az apró színes fényszikrák ezer formáját, és néhol a szél a beachről feléd fújja a zenét, rájövök ama filozofikus felismerésemre, hogy itt élni sokkal dinamikusabb, és a finom ételért bármennyi kilométert képesek vagyunk megtenni.

"Kockásterítős" helyi trattoria, amit csak a helyiek látogatnak

Az élő reklám, az étterem sommeliere

Hát szóljon itt az ének az este elköltött finom ételekről. Családomban  a finom ételeket külön rituáléval tiszteljük és minden egyes alkalommal ennek hangot is adunk. Ez a mi titkos szövetségünk étkezésbe fogant zenéje és kéjes örömódája. Mivel az evés egy túlélési, ösztönös tevékenység, azoknál a nemzeteknél akik szélsőséges életkörülmények között is képesek fennmaradni meg pláne tradíciója van, ott az étkezés mint ceremónia a legfontosabb rituálé maradt napjainkig, a legfontosabb örömforrásokként tisztelik és ennek különböző formáit művelik. 

A Gente di Mare egy pici kis helyi vendéglő Aci Trezzában, Acireale és Catania között, az utcák olyan meredekek, hogy tériszonyra fel kell készülni, és olyan szűkek, hogy az egyirányú forgalmat itt be kellett vezetni, pedig a helyik a forgalom haladása érdekében csodákra képesek. Mikor bekanyarodunk a Via Dietro Chieza szűk utcájába, miután többször telefonon megnyugtattuk az éttermet hogy érkezünk csak késünk, este kilenc óra van, de a hely még ekkor is tele van olaszokkal, akik épp a vacsorájukat fogyasztják. Hosszú asztalok mellett ülnek egész családok, több generáció adódik össze és megbeszélik az élet nagy dolgait. Sajnos nem értem, de a férfiak határozottabban magyarázzák igazukat, a nők inkább a gyerekekre figyelnek. 

Balra fönn párolt káposzta isteni fűszerezéssel, mellette cukkini termés csúcs levelei salátának, balra lenn panírozott paprika, középen rakott mozarella padlizsánnal és jobbra lenn hal ínyencségek

Ezeket a pici kagylókat elképzeltem szotyi helyett egy helyi foci mérkőzésen.... 

Maga az üzletvezető ajánl helyi bort, előételt, amitől már eltelek, és végül jön a hal, amit úgy kifiléznek miközben magyarázzák a fogás különlegességét, hogy egy darab csont nem maradt a tálon.

Osztott figyelem vagy rutin, nem tudom, mártogatom a puha kenyeret az olajba, kortyolom a fehér bort és megered a nyelvem olaszul....

Egy könnyed séta Aci Trezzában a kikötőben, már 11 óra van este, de a sétány tele van fiatalokkal, idősebbekkel, izgalmasan tompított kivilágításában a hely sejtelmes, a templom előtt a lépcsőn pihenő nézelődők ülnek, a hajók a kikötőben himbálóznak a vízen, a távolban egy sziget halvány körvonalai és az augusztusi ég tele csillagokkal. Nem tudom merre van az Etna, merre van a haza, csak élvezem a pillanatot, nem zavar a tömeg, kicsit ájtatos és tiszteletreméltó az összefogás, a kézen fogva sétálás vagy a gyerekek szaladgálása comb középig....

 Utcakép Aci Trezza kikötőjében

Minden templomnak védőszentje van, itt Giovanni vigyázza a helyiek világát

A távoli sziget semmilyen optikával nem volt hajlandó láttatni magát

Miután hazafelé Taorminába tűzijátékkal kivilágított utunk mentén ismét eltévedtünk, és vendéglátóm egyszer sem káromkodott csak csóválta a fejét és így legalább eljutottam olyan részeire is a sziget ezen részének ahova nem jutnék el, el kell hogy mondjam, a városok itt is városok, a körforgalom körbevisz ha nem mész ki valamelyik kihajtón és az útjelző vonalak csak az úttest díszítésére szolgálnak lehet dupla, szimpla, vagy megerősítve kitüremkedő púpos buckákkal. Motorral a kresz szabályai más dimenzióba lépnek és rendes szicíliaiként hajnal kettő óra körül kerülök ágyba. Forog velem a föld, még érzem a vasat magam alatt, legközelebb egyedül vágok neki a kalandnak, hátrahagyva a filmeken látott romantikus robogózásokat, átlépek a 21. századon és felpattanok egy tüzes motorra és keresztülszelem a szigetet olyan igazi vagányként, bőrbe bújva, csak találjon föl valaki hiper könnyű bukósisakot, mert azt hiszem leszakadt a fejem a nézelődésben, a szél folyton ki akarta tépni a nyakamból a nehéz sisakkal együtt....