Szájzáram van körülbelül azóta hogy kampánycsendnek kellett volna lennie. Azt mondja a doki hogy még pár hét. Most már kurvára zavar, de nem baj, tudok írni, és a felgyülemlett keserűség az ujjaimon keresztül tör utat az értelmiséghez, mert szózatokból hallottunk eleget, zengzetes beszédekből még többet és Indexen edződött profilom most az egyszer beveszi a leszarom tablettát, az epét visszanyelem, és a tegnapi napon oly szeretettel fogadott reggeli narancsszínű napsütésben elmentem futni a Dunapartra, hogy fityiszt mutassak neki. A Dunaparton futás közben jönnek a legjobb gondolatok. Majd a bátorság elszáll, amikor a papír tele lesz, és rájövök, hogy szégyellem, ez nem az én formám, de ha változást akarunk, akkor szakítani kell a kényelmes komfortzónával és megmutatom másik arcomat. A dühöset. A nem elfogadót. Az agresszívet. A tombolót. Mert ember vagyok érzésekkel, nő, akit nem kéne kihergelni a komfortzónájából, anya akinél egyszer betelik a pohár és lesz nemulass.

Egy kisfaluból származom. A falu lakossága 1000-1500 lehetett még akkoriban mert emlékszem hogy a házszámok 500-ig folytatódtak. Vagy addig se. Írásom szereplői szűk környezetem, nem kívánom néven nevezni őket, de példámat illusztrálják, írásomat pedig a tapasztalatom mentén demonstrálják. Ennyi.  Szabadnak születtem és másképp gondolkodónak ebbe a pici faluba ahol mindenki mindenkit ismert. A közjegyzőt aki tót volt mérhetetlenül tiszteltük. A papot féltük, a falusi hivatal vezetőjét pedig szerettük. Szerettem volna ha viszont szeretnek, ezért tanultam, viselkedtem, végeztem kötelességtudóan a mások által delegált dolgomat. Apám minden alkalommal agyonvert. Szerettem volna ha megértenek erre anyám befogta a fülét. Szerettem volna ha izgalmasak a tanórák erre a tanító bácsi papírzacskóból szamárfület csinált nekem és átvitt a felsősökhöz megszégyeníteni. Szerettem volna sikeres lenni de a megnemértés folyamatosan blokkolt. Hát ilyen generáció vagyok én pajtikáim, aki mert órákon Agata Christiet olvasni, az utcán zöldre festeni a haját, kurvanőzni, erősnek lenni és inkább egyedül maradni mint más egóját simogatni. Kamasz mint mindenki. A mai értemiségi életútja felvállalva és röviden így néz ki. Mivel CV-be nem kérik, engedtessék meg hogy magyarázatként szolgáljon pár sorstársamról, akik hasonló cipőben jártak, röviden.
Miközben szülőfalum nő növöget, lassan összeér Pozsonnyal, anyám gondolkodása nem változik. Jó lesz ez így nekem - mondja a repedező falra. Jó lesz ez, mondta nagyanyám ha valamit szerettem volna megváltoztatni, kicserélni, megújítani.
Miközben varjak repkednek a lecsupaszított Dunaparton, Új-Zélandon ezer madár csiripel a zöldellő városokban, és nem akarom érezni az előző szimbólum jelentőségét.
Sokan megkérdezték tőlem hogy kire szavazok. Mondom nem szavazhatok mert nem vagyok magyar állampolgár. Miért nem vagyok, kérdezik? Mert nem akarok, mondom. 
És megdöbbenve ismerem föl hogy ez a nép sose fogja tolerálni a szabad akaratot, a másképp gondolkodást, a másságot,  mert nem ismeri, és az neki soha nem is volt. Céltalan, szándéktalan, álomtalan nép. Hogy másnak lehet szabad akarata azt úgy nem érti mint én a kínait. Hülye példa mert ha akarom megértem a kínait. Szláv vérem hiába fiatal, követi szívét és túlél. Ezt talán túlságosan is beleverték a fejembe a szlovák himnusszal (....Slováci ožijú)
Hogy miért zavar engem a választások eredménye? Kérdezik barátaim Prágából, Ázsiából, és még messzebbről. Mert olyan óriásplakátokat akarok látni mint Új - Zélandon vannak, olyan pályázatokat akarok beadni aminek a kiírása korrekt és követhető, nem akarok félni hogy máshogy gondolkodom, haza akarom hozni a gyerekemet külföldről és nem akarom a vályú mellé ültetni, nem akarom hallani hogy bizottsági ülésen a "nemszépember" azt mondja hogy menjünk migránsokat verni, mert ilyet még otthon az asszonynak se mondhat még poénból sem, mert van egy erkölcsi határ, ahol a politikusnak fel kéne esküdnie a példamutató magatartásra, és nem akarom hogy a barátaim ezt a rendszert szolgálják ki. Mert ők is túlélnek.
A mai napon érzem hogy a magyar értelmiség elkezdett összefogni. Elkezdtünk kommunikálni egymással. Felnéztünk könyveinkből amiket most félbehagyunk, szépen lassan megigazítjuk a kicsit rojtos végű cérnából fonott vékony könyvjelzőt, végigsimítjuk a kinyitott lapokat, becsukjuk a keménykötésű borítót, és megtámaszkodva benne az ölbe nyomódó négyszögletes stigmánkkal felállunk.  Kérlel benneteket most az egyszer ne csak bölcselkedjünk hanem tegyünk is. A mi jövőnkért és gyerekeink jövőjéért. 
Igen bennem is van düh! Mint akitől elvették a dobókockát egy stratégiai játékban. Minket már csak a Pókember menthet meg!

Egy rossz baleset következményeként nem tudom hátul összefűzni az ujjaimat. Ma futás után a nyújtásnál megtettem. Kulcsoljuk össze a hátunk mögött az ujjainkat és fogjunk össze mindenki aki tudja mik az arab számok!
Jójó tudom a vidék nagy úr ezt minden alkalommal tapasztalom amikor kimegyek a piacra. Az élelmiszer árak lassan az egekben de egyet ne felejtsünk el: mi  meg tudunk tanulni gazdálkodni de leírni a kelkáposztán bábozódó hernyó lepkévé születését az utókornak csak mi tudjuk. Az élelmiszert megesszük és kiszarjuk de az utókornak a sokáig emészthető és fennmaradó, fenntartható produktumot a művészet, az oktatás, a gazdaság, a nemzetközi kapcsolatok, diplomácia és egyéb tudományok, fejlesztések révén mi adjuk.
Amíg a mostani politikai protokoll kimerül az informatív Wikipedia kinyomtatott A4-es lapjában, papírról beolvasott bullshit tartalmatlan szövegével, a mondvacsinált konferenciák diagramok szivárványszínű követhetetlenségében addig felfüggesztem magyarságomat és európainak, szlovák európainak jelentem ki magam! Büszke európai szlováknak!
Üzenem haza: mielőtt a melldöngetők beszólnának: apu legalább jól öltözött volt és a fél osztály szerelmes volt belé. 
Ezek meg mint a kanbulikon ahol a szilvapálinka mennyisége csökkenti a potenciát, vörös arccal, középső ujjat lengetve, hamisan, ami a csövön kifér.
Igen meghallgattam, mert kellőképpen szeretnék gyűlölni. Ahogyan ők Soros Gyuri bácsit, a migránsokat, a melegeket és a fogyatekkal élőket meg a szegényeket.
Már nincs idő liberálisan elfogadni és nyugtázva nyitottnak lenni. Bassza meg!