A Crowne Plaza egyes szobáiból mint a szentjános bogarak villantjuk egyenként jeleinket hajnal háromtól a reggeliig. Helyesek vagyunk, ahogy felkerülnek a facebook posztok, a lájkok mutatják ki van ébren.

 

És megint van idő írni, összepakolni, forró fürdőt venni a Crowne Plaza executive klub szobájában, csodás kilátással a városra. És egy összeülős, nyugodt, beszélgetős reggelire a földszinten. Préseljük az almát, a zellert, a répát, összerakjuk a saját mizo levesünket, csupa egészséges étel az angol típusú felhozatalból. Kell is az energia, mert megyünk tovább a Coromandel félszigetre, hegyen és völgyön át, ahol a madár se jár…. Apropó, madár. Jár a madár, rengeteg madár, és az az érdekes, hogy az itteni madaraknak nincs félelemérzetük, és úgy pipiskednek körülöttünk, mint a szomszédasszony amikor megállít hazafele menet, hogy hallottam-e hogy a Zöldi Janiékhoz beköltözött az unokahuguk, aki ide fog járni iskolába… Vagy amikor kiszalad Juliska néni a házból, egyik kezével integet hogy álljak meg, közben derékból kinéz az úttesten jobbra és balra, csak hogy meglegyen az információja hogy jön-e autó, de nem megy át az úttesten, mert itt állok, és miközben elmondja hogy a Pista megcsalta Piroskával a Rózsit, folyamatosan a hátam mögé néz és maga mögé, hogy lecsekkolja hallja-e még más is a fontos hírt…. Hát így togyognak ezek a piros lábú, piros csőrű, piros szemű helyi „galambok” úton útfélen, és azért szeretem őket, mert ők tudják igazán hogy piros cipőhöz piros táska illik.

 

Red-billed gull / Vöröscsőrű sirály

A Catherdral Cove-hoz betonozott út visz, erős kaptatóval, szerteágazó dzsungeli bekötőutakkal és lélegzetelállító kilátókkal. Előttem egy szikh pár lila turbánban, és látom hogy az új-zélandiak tényleg befogadó nemzet, és a bevándorló jóleső érzéssel asszimilálódik. Ha már ennyire "zöldek" az új-zélandiak, akkor miért betonozzák le az ösvényt? Kérdezi egyik utitársam. Hát hogy boldogan tudjanak túrázni. Válaszolom logikusan. Ezt az okfejtésemet még meg kell értenem, de van rá bő három hetem még....

 

Amikor leérünk a partra, eszembe jut Thaiföld, hófehér homokos partjaival, a vízből kimeredő sziklaszirtjeivel, és megállapítom, hogy a méltán felkapott ázsiai üdülőparadicsom a nyomába se ér ennek a csodának. Azért mert tisztaság van. Ilyen egyszerű. A toalett kulturált, igaz nincs szemetes, mert itt  minden önkéntes alapon működik, és mivel a szemeteseket üríteni kéne, inkább mindenki hazaviszi a szemetét. 

 

És átmegyek a hatalmas átjárón, belül egy óriási aluljárón keresztül egy másik partra érek, így tulajdonképpen a sziklaátjáró két gyönyörűséges partot mutat bejárhatóvá, középen elterülve, mint egy templom belseje. Míg az egyik partja napsütötte, a másik része árnyékolt.

Este óvatosan megyünk szállásunkra, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy egy kempingben fogunk aludni. Félelmeink megalapozatlanok, hiszen az új-zélandiak imádnak piknikezni, a szabadban tölteni idejük nagyrészét és családdal, barátokkal élvezni az együtt töltött időt. A mi szállásunk a Hot Water Beach Top 10 Holiday Park, ahol öt féle típusú szállás közül lehet választani. Az egyszerű sátortól a luxus villáig minden kategória megtalálható. A mi kis manólakunk az erdőre néz, épp akkora távolságra, hogy ha kijönne egy őz vagy egy medve, az elérhető távolság egy döntésképtelen helyzetben kimerevedne.

Sem őzek, sem medvék nem élnek a szigeten, viszont ezerféle madár koncertezik a környéken. Hallunk tui madarat, kiwit, kakukkbaglyot, kis kedvencemet a wekát, és keát. Olyan mint az operaházban Erwin Shrott a Don Giovanniban. Csak itt mindenki címszereplő egymásra hangolva.
A kalandok nem csak sajtkóstolásban, borkóstolásban és mézmustrában teljesednek ki, hanem éjszakai fürdőzésben. 10 felnőtt, komoly pozícióban lévő, bátor ember elindul forrásokat keresni az óceánparton, tudva, hogy az apály délután kettőkor engedte láttatni a miniatűr lyukakat, amikbe maximum 8 ember tud beleülni. Ezek a medencényi lyukak száz fok fölött is lehetnek, viszont a kempingben bérelhető kis lapáttal kivájt folyosók beengedik az óceán vizét, amitől kellemes ülőfürdők, természetes jakuzzik keletkeznek. Választási lehetőségünk csak annyi volt, hogy vagy most indulunk neki, este hétkor, vagy hajnal fél háromkor kelünk. Ez a hajnali kelés viccesen hangzott kilenc jet lages utasnak, majd bátor kalandorként indultunk azonnal neki a dagály által ellepett partnak, hogy hátha találunk meleg forrást. Találtunk is egy pocsolyát, magasan fönn a dagály lábánál, és 10 komoly ember vádliig körbeállta a habos trutyit és konstatáltuk a kicsit hűvös tavaszi éjszakában, hogy milyen jó gyereknek lenni, és ülőfürdő helyett a kiáztatott lábaink kárpótoltak a hajnali kelésért.
Úgy botorkáltunk vissza a vaksötét tengerparton, mint a dolgukat jól végző fiatal cserkészek. Bal oldalunkon esőerdő és sziklák, másik oldalunkon pedig az óceán. Felettünk pedig a Dél Keresztje, ami beleveszett a csillagok sűrűjébe.....