Viszonylag későn, de helyi idő szerint korán ébredek. Hajnal fél ötkor elkap az ihlet és írok. Megírom a repülőutat businessen és turistán a Qatar airways  920-as járatán, mosolygok hogy egy nap távlatából milyen mókás kalandoknak tűnnek a pár órája még  a történésekbe beleszenvedett pillanatok.

 

Pontosan nem tudom mikor történt meg a napfelkelte, mert az éhség legyőzte a célokat, és a napi szükséglet felülírta a természet rendjét, az emberi kíváncsiságot. Ültem a club lounge 28. emeleti klubtermében, mivel első voltam hat órakor, a legjobb helyet foglaltam el az ablaknál, panorámás kilátással a kikötőre, és a luxus szigetre, Waihiki Islandra. És tulajdonképpen rájövök, hogy a hely szellemét itt nem kell keresnem, mert mindenhol ott van. Nem kell nyomoznom és kutatnom mert azonnal vágom hogy az emberekből sugárzó erő határozza meg belső tartalommal. Nem tudom leírni hogy mi sugárzik az emberekből, az erőn kívül még valami meleg, gondoskodó érzet, aminek fő szándéka a nem vagy egyedül közvetítése.

 

A laptopon az idő nem a helyi, hanem  a hazai, itt már csütörtök reggel 6 óra van, 11 óra időeltolódás

Mai kihívás: végigmenni az óceán egyik befolyó patakocskáján oda-vissza mezítláb a szeszélyes áprilisban, októberben. Mivel itt minden fordítva van, a nyár a tél, a tavasz az ősz, itt most tavasz van a magam színes szeszélyességével és játékosságával. Talán ez az egyáltalán nem erőltetett pozitív hozzáállás jellemzi legjobban az új-zélandi embereket, akik minden tettüket a boldogság megélésének rendjébe állítanak. Ők azért fizetnek adót, hogy köztéri grillező pontokat tudjanak használni ünnepnapokon, szabadságok alatt, barátokkal, családdal, közösségben. 

 

Az úton többször van dejavue érzésem, kezdek megijedni hogy két dimenzióban élek….  Útközben az út két szélén kála virágzik vadon, mama kedvenc menyasszonyi virága, eszünk egyet Puhoiban, ami egy cseh falu, cseh bevándorlók bótoltak le egy kis földrészt a maoriktól nem teljes száz évvel ezelőtt, csehül kérek sört, a csapos nem érti, viszont van Pilzner és ennek megfelelő helyi változat. A sűrű halleves pedig foghagymás baquettel olyan finom, hogy pofátlanul kikanalazom a többiek által otthagyott maradékot is. Ülünk a lugas alatt, a sör erős, a jelen lévő helyiek ráncosak, napbarnítottak és öregek, viszont oda lehet menni hozzájuk, kedvesek és senki sem felsőbbrendű vagy alárendelt. Ezeket pusztán azért írom, mert fontosnak tartom megérteni az új-zélandi emberek lelkét, és a szavak talán ki tudják valamennyire fejezni fontosságukat.

 

Még mindig hihetetlen hogy itt vagyok Új-Zélandon, a világ felénk eső részétől pont a másik felén.

 

Az esőerdő, ahol a kaurifát lehet közelebbről megnézni, megfogni, megszagolni és akár megnyalni is olyan magasan tornyosul felénk potom 800 évével, mint egy túlméretezett brokkoli a veteményesben. Ilyen kertet akarok. Ehető liánnal amin Tarzan is lendülhetett, Szent Péter botjára hasonlító szintén ehető kacsokat, páfrány hegyeket amik Új-Zéland zászlóján is védjegyek, kisebb, nagyobb, legnagyobb beültetett összevisszaság…. 

 

 

A kaori erdő bejáratánál lábat kell mosni, be is állunk Krisztusi alázattal egymás cipőtalpát lesikálni, az én cipőtalpamat Szlovákia legolvasottabb utazó bloggere, a sármos, fiatal, nők bálványa Milan Bardún mossa, a "Cestujeme bez mapy" utazási blog írója, kitalálója és megvalósítója, és én elkönyvelem szakmai életem csúcspontjának ezt a beteljesülést. Kedves falumbeliek, hát idáig jutottam!

 

A háttérben a GEO Magazin főszerkesztője, Koszó Kinga minden fontos pillanatot megörökít. 

Az esti sörkóstolóról nem kerülhetnek ki képek. Kis társaságunk profi szakértőként nyugtázta a sorrendet. Mint kiderült ízlésünk különböző, vagy az új-zélandi sörök sokfélék. Nem emlékszem. 12 sört kóstoltunk, volt amelyik 6,5%-os volt. Éjszaka nem volt gond megint az álommanóval….