Repülővel utazni manapság - hiába a statisztikai adatok, hogy közúton sokkal több baleset történik, és a kedves barátok zizzant beszólása egyáltalán nem segít, miszerint még egy gép sem maradt fenn - felér egy fohásszal az égiekhez, gyomorgörcs a köbön, és én sem kerülhetem el a sima parázást és a stikában keresztet hányó imádkozó sáska effektust. Igen, őszinte vagyok, bennem van a félsz, kicsit szorongok is, hiába a sok év repülés, hiába a rutin, hiába minden, igyekszem leplezni érzéseimet és viszem magammal kis batyumat telepakolva sok-sok haszontalan dologgal, de még így se bírom elérni a 22 kiló maximumot, nélkülözhetetlen kütyüimet pedig közszemlére bocsájtom olyan átlátszó tasakban amit nem tudom hol árulnak, de hagyományőrző lévén és idegenforgalmász, azt iszom amit prédikálok! Mert már vették el féltve őrzött parfümömet és dobták a kukába, most nem kockáztatok, minden megy az átlátszó tasakba amit még barátnőmtől kaptam, igaz akkor pogácsa volt benne, most rúzs, parfüm szigorúan max. 30 millis, kis tégelyben krém - mindegy hogy milyen, végszükség esetén jó az arcra is és egyéb felületekre, mert a kényszer nagy úr, tehát ajánlatos unikomfort verziót csomagolni -, egy váltás ruha, fülhallgató és a személyes irataim.
2016. március 17-e van és indulok Nápolyba, jó kis feladat leküzdeni a másik parámat a Vezuv miatt. Mi ha épp ma? Mi ha éppen most?....
Nos, a közbiztonságról annyit, hogy mire megkaptam a beszállókártyámat és feltettem az alig 10 kilós bőröndömet a szalagra meggondoltam magam, és úgy döntöttem becsomagoltatom aktuálisan rikító zöld színű fóliával a feladandó bőröndömet.
- Mire biztosít a 2500 forintos díj? - kérdezem a fiatal fiút aki rutinosan pörgeti körbe szédült utazótáskámat.
- Megkeressük. - hangzik az egyértelmű válasz, és megnyugszom. Ezek szerint akkor is megtalálják ha elveszik, eltűnik, felszívódik, átalakul, és ez így van jól, számlát elrakom, és megnyugodva tolom vissza neonszínű új ruhába öltöztetett bőröndömet soron kívül a szalagra. Úgy érzem elég laza a repülőtéren az ellenőrzés befele Ferihegyen és kifele is Nápolyban. A cipőhöz ragaszkodnak, mint valami fetisiszta rituálé részeként, épp ezért már előre úgy gondolkodtam, hogy fűző nélküli kényelmes lábbelit veszek fel, cserecipő természetesen a kézitáskában.
Nagyon vicces ahogy a felszállásnál a légnyomás változása nevetőgörcsöt hoz rám. Ülök a szárny fölötti soromban, nulla kilátással a félig teli gépen és rázkódok a röhögéstől. Aztán felszállunk a felhők fölé, az óriási hómezőbe a kisebb-nagyobb kráterek közepén füstcsóváknak látszó felhőfoszlányok közé.
Ez az ültetés a gépeken azért fontos, hogy amikor valami történik, akkor be tudjanak azonosítani. Sokáig gondolkodtam, hogy az Ízek, imák, szerelmek című könyvben Ketut miért mondja hogy nem repülhet mert nincs foga, aztán rájöttem hogy a fogsor alapján azonosítottak annak idején, és hát a hiányos eszköztár esetleg eltűntté nyilváníthat.... Elengedem az ortodox hagyomány szerint öltözött fiút a hátsó sorba, egyedül nyújtózkodom a három üléses 22-es sorban, és csak remélem hogy ez nem a 22-es csapdája, habár Pianosa szigete egy kicsit messzebb van.
Istenem, az utazás előtt, után és alatt mindenre felkészülök! Ha leesünk, ha fennmaradunk, ha kinnmaradok, ha idő előtt haza kell jönnöm. A pakolást úgy rendeztem, hogy a felső tízezer azonnal befogadna, Rouge ruháim levegőért imádkoznak a bőröndben, mondom nekik, nyugi drágáim, mindjárt fellógatlak benneteket....
A röpke 55 perces úton Budapest és München között van fedélzeti ellátás, isteni finom lazacos szendvics, hozzá bármit kérhetünk ami folyékony. A Lufthansa kitesz magáért. A sztyuvik mosolyognak. a fedélzeti újság jó segédeszköz a rövid átszállási időre a kapuk elhelyezkedését illetően minitérkép tájékoztat. De mindegy, mert úgyis változás van és hiába csekkolunk be végig, a másodpilóta bemondja az új beszállási kaput, amit amint kimond én már el is felejtek. Nem baj, mert már a filmes múltam is visszaköszön, hiszen nem múlik el úgy forgatás, hogy a felvett jelenet végén az asszisztens ne mondaná, hogy "check the gate", így hát az utasításnak engedelmeskedve, a müncheni tranzitban leellenőrzöm az új beszállási kapu számát, és megnyugodva konstatálom hogy nem kell terminált váltanom, a röpke 55 percben lesz idő pisire, gyors körút a duty freeben és ismerkedés úton-útfélen.
(München 2-es terminál)
Figyelni kell, ugyanis pár éve az az új szokás, hogy turista osztályon nem szólnak az utasnak, hogy fáradjon a kapuhoz és adott esetben sürgősséggel sem figyelmeztetik hogy azonnal fáradjon a beszállókapuhoz, sőt végső felszóllítás sincs, csak simán bezárják a kaput, aki jön, aki nem, mi megyünk laza eleganciával otthagyják a beszállásnál meg nem jelent pácienst. Ezért érdemes a sort végig figyelni, majd amikor csak pár ember van a beszállókapunál, felpattanni és bevonulni az előre megadott helyünkre. Szeretem a sorbanálló magyar utastársakat, mert ha mindenki úgy gondolkodna mint én, akkor senki nem állna sorba, és a sorbanállás nélkül sajnos nem tudnánk mi kényelmesek ülve várakozni.
Kollegina mellettem a gépen azonnal kiszúrja a nápolyi sztyuvit, a kedves utaskísérő többet gesztikulál mint a személyzet többi tagja. Tapasztalt utastársaimtól megkapom mi a szar, mi a jó, mi koszos, hova nem érdemes menni, és én aki a teli pohár híve vagyok leszűröm hogy miért is szeretek inkább egyedül utazni és miért bízom a saját megtapasztalásomban és tisztelettel elfogadom más véleményét, de sajnos semmit nem tudok vele kezdeni, még egyéb felhasználási kategóriákban sem. Miután megtudom, hogy az olasz férfiak fajankók, akkor már a bizonyítási kényszerem olyan szinten tolja ki az elfogadás határait, hogy nem bírok a seggemen maradni és látva a tényt hogy mindenki egyszerre akar kiszállni a kb 180 férőhelyes gépből, többségében férfiak, megcáfolva az előre vetített tényt az olasz férfiak udvariasságáról, felveszem legszebb mosolyomat, kidomborítom 4D-ben érzékelhető valóságomat, rebbentek kettőt vakító kék szemeimmel miközben az egyetlen olasz szót préselem ajkaim közül: Scusi....
Erre a szűk folyosón olyan hely keletkezik, amekkorán királynőként vonulhatok végig a szürke padlószőnyegen az Airbus 321 típusú új gépének közepén mint a Chanel performance Lagerfeld kreációit bemutatva 2012-ben egy kiszuperált Boeingben. Sajnos manapság már nem divat tapsolni a repülőgépen leszállás után, pedig színészmúltam díjazta volna ezt az alakítást.
Első számú tanulság: mindegy mi van a bőröndödben, ne bánkódj ha elveszik a kézipoggyászból a parfümödet, mert ha mindig kéznél van a mosoly, az utazás megkezdődött.
Nápolyban esik az eső, de már most érzem hogy a hideg nem csíp. A repülőtér viszonylag a városban van, így könnyen mozgunk szállásunk felé, ami a helyi "új negyed" ami nekem a párizsi "Defense" városrészt juttatja eszembe a hirtelen kimagasló épületeivel. Ez a Centro Direzionale, ami délután négykor kihal, mert hazamennek az emberek a munkahelyükről, a vendég pedig kicsit beragad a misztikumoktól körülvett kicsit nagyon lepusztult házak között. Azt mesélik, hogy az "új negyed" egyetlen szállodája egy lepukkant épületből lett hotel, a bejárat lett ráépítve egy nagyon a szegénynegyedből lecsípett épületre, ezért az út másik fele már a nyomornegyed, és sokszor látnak négylábú rágcsálókat is.
Félve nézem az egyetlen nagyon közeli hegyet 13. emeleti ablakomból, aminek a csúcsa ködbe vagy füstbe vagy felhőbe burkolózik. Ő lenne az? Túl közel van és túl kicsi. Ez az a félelmetes szörny, ami időszámításunk előtt 67-ben letarolta az egész félszigetet? Amiről egy egész irodalmi arzenál szól filmben, könyvben és zenében? Hogy kell megijedni tőle? Milyen félni ettől a természeti jelenségtől? Ha ömlik melyik irányba? Ha kitör hova szaladjak? Talán már túl késő Bear Grylls könyvet olvasni vagy sorozatot nézni..... Míg más repülős utazás előtt megnéz minden filmet és elolvas minden könyvet légikatasztrófákról, én belemerültem Pompei utolsó napjaiba írott és képi formában.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr1413608429
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
