Valahol Putyin és Európa között

Mindig becsöppen egy munka aminek nem lehet ellenállni, most a helyszín a Budai Vár, ahova minden nap kisétálhatnánk, de ez más, most feladat van, fontos küldetés, csapatépítés egy multinak, angolul verjük ki a törököket korhű jelmezben, jobb helyszínt nem is találva mint 1699 január 26-ához a legalkalmasabb terepet Budapest fenséges palotáját és az azt körülvevő városrészt. Hideg téli este van, 300 és valahány évvel ezelőtt, sok a kutyás errefelé, de szigorúan pórázon, este lehet szabadon a jószág, jön is, megszimatol, majd farkcsóválva, barátságosan otthagy. Ez azt jelenti, hogy jól beleilleszkedtem a környezetbe. Cefetül hideg van, de a kilátás kárpótol mindenért. A Magdolna torony elénekli dallamát, a napsugarak kibújnak a felhők mögül és a kor technikai szelleme megpróbálja megörökíteni a lehetetlent. 

 

 

 A várban csak királylányok laknak, mert találkoztam Górnagymarival, El Kazovszkij és Tóth Árpád szellemével és fogalmam sincs hogy a köztársasági elnök még itt dolgozik-e, de emlékszem amikor Hankiss Elemérrel próbáltuk megfejteni Magyarország képét az ezredfordulón az Úri utcában, minden nap erre jöttem és erre mentem hogy benn ülhessek egy irodában és egy levegőt szívhassak a Tanár Úrral. Azóta Hankiss Elemér elment, a kilátás maradt. 
És a másik oldal kísérteties izgalma a pécsi kútnál, amit senki sem ismer, én sem, és ha megkérdezem merre van, félő hogy elküldenek Pécsig, eszembe juttatja hogy mi mindenre vagyunk képesek alázattal, a cél érdekében, hogy a végén meggyőződhessünk saját magunkról, határainkról, képességeinkről, érzelmeinkről és a másokhoz fűződő érzelmi kapcsolódási pontjainkról. Mint ez a templom a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Templom, ahol örök hűséget esküdött Széchenyi majd utána Eötvös is, és itt orgonált Czigány György és eszembe jut a Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben, a csapatépítő tréning viszont véget ér, multi issza megérdemelt forralt borát a Halászbástyán, mi pedig hazasétálunk.

 


Sose tudom eldönteni hol laknék szívesebben Budán vagy Pesten, mindkét résznek megvan a maga szépsége, és bája, főleg a Margit hídról belátni a Parlament - Budai Vár - Mátyás templom háromszög éjszakai kivilágítását és olyan gyönyörű így, hogy szívem szerint bérelnék egy hajót a Dunán és esténként elringatóznék a víz közepén. Valahol Ázsia és Európa között van egy pont, egy békés sziget, ahol csicseregnek a madarak, ahol érezni a szél erejét, és nem csak a paprika csíp.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr8613624258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása