Nekem az épületek személyekhez kötődnek. Meg tudok csodálni egy Lechner Ödönt, Schulek Frigyest, Ybl, Pollack, Steindl között sétálni nem mindennapi, de amikor az élet hozza hogy megtelítsem élettel a házat, könnyen elfelejtem az épület múltját és történelmét, mert már az én lehelletem telíti meg a teret és az a valamim, ami az érzéseket adja kötődik a kövekhez. Nem én, hanem az az összetett lét, ami felfoghatatlan.

Nem, akkor még nem írtam sem blogot, sem naplót, amikor a 17-es villamoson megszólított egy fiatalember és én felismertem Für Emilt, a kortárs, hagyományőrző festőt és lehettem a múzsája röpke 5 napig. Hogy miattam ment-e el vagy a helyzet úgy hozta, azt egyhamar nem tudom meg, csak azt, hogy a 17-es villamos megihletett egy fiatalembert és beleszeretett az útvonalba és elhitette velem hogy nincsenek véletlenek. Hogy milyen múzsának lenni? Megtisztelő és felelősségteljes, főleg ha a motiváló személy érzékeny a művészetekre.