Nem tudom hány óra van. Mivel sosem hordtam időmérő eszközt, a versenyeket utálom mert teljesítményhez kötődnek nem pedig jó érzésekhez, csak úgy ébredek mint eddig, szabad akaratomból. Van egy motoszka érzés bennem, kisvörössel kapcsolatos, aki tegnap (és minden nap) kiment hajnalban friss képeket készíteni, olyan látványt megörökíteni, ami csak kora reggel látható. Ha ma is kimegy a Kishegyre a Kisvörös, azt nem hagynám ki, mert az itt van a ház tövébe, oda csak felszaladok, aztán nyugodtan csinálhatom a nemlétező dolgaimat.
Csak úgy, lazán, csipásan, fogmosás nélkül, indulás a könnyed kis dombra, látom kisvöröst a távolban, apró léptekkel halad fölfele. 10 méter után szuszogok. Különben is hangosan szuszogok, visszanézve a videofelvételeket, mostani légzőszervi hangom felér egy asztmás rohammal. Kuss, én így csinálom. Mondom magamnak. Csak az első lankáig, az első vízszintes teraszig. Felérek. Lenézek. Szédülök. Nincs tériszonyom, de mégis van. Aztak*va!!!! Kisvörös fentről integet, jókedvűnek látszik, na nehogy már lepipáljon, engem sportembert, rátámaszkodom combomra és nyomom bele a talajba a lábam, negyvenöt fokos szögben ráhajolva, mert olyan meredek a hegy, hogy szinte csúszok visszafelé. mert már megint a hajópadlón karcolást nem ejtő sima talpú cipőmbe jöttem, de hát harmatos a fű, ez a cipő vízhatlan, a bakancs különben is meleg. És tényleg csak fel akartam szaladni....
Kaptatok fel, már félúton is gyönyörű a kilátás, pár nap után az ember egy hullámhosszra kerül azzal akitől függ, érzem Bea megcélozta a túloldalt, hadd lám mi van ott, megyek utána, nekem is látnom kell igaziból, nem pedig majd a lencse jóvoltából. Érezni akarom a szagát, tapintani a frissességét és hallani hangjait. Van itt egy állat, és félelmetes még csak belegondolni is, de a hangból ítélve egy óriáskígyó, a le nem kaszált rét magasan növő növényei közül sziszegő hangot ad ki. És csörrent hozzá. Egy igazi csörgőkígyó! Nem félek, mert ezen a sávon ahol mi megyünk le van kaszálva a fű, a le nem kaszált részről meg ha előugrik, csak meglátom....
Érdekes ahogy menet közben belemászik a fejembe a fáradtság, a lustaság, a nyűg és a kifogás, és kb háromnegyedenként megállok, hogy na jó, itt befejeztük, minek, a túloldalon is hegy van, aztán jön egy isteni sugallat, ami lehet a versenyszellem, lehet az ego, lehet bizonyítási vágy és akkor csakazértis! És végül fenn vagyok. Nem a látvány ragad magával, talán túl sok természetfilmet láttam már, hanem a megcsináltam érzése. Minden elért célom után, maga a cél elenyészik, helyét átveszi a büszkeség, az önbecsülés és a vállveregetés.
Csak állunk a tetőn, kisvörös kihívás elé néz, siklóernyősök vannak fönn...
Figyelemre méltó az egyedi zummolás a svenkelés és a védjeggyé vált zárt optikás kezdés.
Innen fentről a Kishegy tényleg kicsi, jobb oldalról látom érkezni a nyájat, de a természet annyira nyugodt, stabil és biztos, hogy meglep Csaba üvöltése, hogy "Autóba!!! Jönnek a kutyák!!!!". Úgy vetem be magam a jeep-be, mint Farrah Fawcet a Charlie angyalai vígjáték verziójában, jól beverem a fejemet. Beveti magát Bea is hátra, majd kitör a pánik. Egyrészt a hátsó hiányzó ablak miatt, másrészt mert eltűnt az optika. Az optika az az a cső szerű kütyü, amivel hosszabbítani lehet a fényképezőgépet. Minél öregebb a fotós, annál nagyobb neki. Beának egy sima sminktáska méretű van. Ha meglenne. De nincs. A kutyák már körbeállták az autót, van egy hosszú lábú, fehér, azonosítatlan példány, nem éppen bizalomgerjesztő, az optika ha nincs meg hát nincs meg, túl kockázatos kiszállni, vagy megvárjuk a pásztort. Engem aggaszt a hátul hiányzó ablak. Forgolódunk, keressük a több százezer forint értékű kütyüt, Bea már indulna férfiembert próbáló bátorsággal, mikor rájövök mit keresünk és boldogan visítok föl a nálam lévő "neszeszer" láttán. Én tényleg azt hittem, hogy Bea magával hozta a sminkkészletét, és amikor elhangzott hogy olyan fekete táskában volt, akkor tértem magamhoz. Az esetet hősként konstatálom, hogy megmentettem kisvörös életét, mert ha nem találom meg magamnál a "táskát", akkor nincs meg az optika, ugye, és akkor kisvörösnek ki kell szállnia az autóból, a többibe belegondolni se merek.
Hazaértünk. Az izgalmak kimerítettek, esti csavargásra Hidegségbe nem fűlik a fogam. Inkább nézek ki a fejemből értelmesen, este pedig kicsit aggódom kisvörösér, aki nem bír hazaérni....
Lefelé repülök mint a madár, térdesek figyelem, csak óvatosan!!!! A térdesek tudják hogy miről beszélek. Én is térdes vagyok, de most nem fáj. Új szezonban szokott az első futás után fájni, amikor még nincsenek bejáratva az izületek és porcok.
Délutáni program a reggeli túránk hatványozott része. Elindulunk Csabával és egy hagyományőrző lánnyal egy Suzuki terepjáróval valahova, amiről félúton kiderül hogy egy kaland lesz és soha többet nem kérdezzük meg hogy mit fogunk mi itt csinálni. Csaba a hegy tetején még rá is játszik mint Tunéziában a beduinok a jeep-túrán, fel a buckára, csak a szokásos arab kiáltás hiányzik, majd orral lefele meredeken, sebesség kioldva, hadd guruljon. A hangért kárpótol Csaba a Naskalaton egy jó hangos és hosszú visszhanggal. A Naskalat a Csíki - havasok legmagasabb pontja a maga 1550 méterével. Ez a Csík vidék különben is a legek hazája a 30 méteres völgyével, amiben a faluk - települések terülnek el, mert máshova nem tudnak építkezni, ezért ilyen hosszúak a lakott vidékek.
A négykerék meghajtás velőtrázóan repít följebb és följebb, hátul nincs ablak az autón, érezni hogy benzines. Benzines mert benzin szagot érzek. Ha egy Suzuki terepjáró dieseles, az engem nem érdekel, a szag akkor is benzines. Pont. Jót nevetünk azokon akik képesek Peruig méregdrága utakra befizetni és felaraszolni szerpentineken, nekünk ez a szomszédban megadatik, privát idegenvezetéssel. Van egy-két juj, jajj, kapaszkodás, nyelvelharapás, majd megállapítjuk hogy ha valamelyikünk kórházba kerül és a doktor értetlenül nézi szerveinket, szólunk hogy a rázkódástól máshol is keresheti a májat az agyamban, a szivemet a fenekemben és a tüdőmet a kislábujjamban.
Csak állunk a tetőn, kisvörös kihívás elé néz, siklóernyősök vannak fönn...
Figyelemre méltó az egyedi zummolás a svenkelés és a védjeggyé vált zárt optikás kezdés.
Innen fentről a Kishegy tényleg kicsi, jobb oldalról látom érkezni a nyájat, de a természet annyira nyugodt, stabil és biztos, hogy meglep Csaba üvöltése, hogy "Autóba!!! Jönnek a kutyák!!!!". Úgy vetem be magam a jeep-be, mint Farrah Fawcet a Charlie angyalai vígjáték verziójában, jól beverem a fejemet. Beveti magát Bea is hátra, majd kitör a pánik. Egyrészt a hátsó hiányzó ablak miatt, másrészt mert eltűnt az optika. Az optika az az a cső szerű kütyü, amivel hosszabbítani lehet a fényképezőgépet. Minél öregebb a fotós, annál nagyobb neki. Beának egy sima sminktáska méretű van. Ha meglenne. De nincs. A kutyák már körbeállták az autót, van egy hosszú lábú, fehér, azonosítatlan példány, nem éppen bizalomgerjesztő, az optika ha nincs meg hát nincs meg, túl kockázatos kiszállni, vagy megvárjuk a pásztort. Engem aggaszt a hátul hiányzó ablak. Forgolódunk, keressük a több százezer forint értékű kütyüt, Bea már indulna férfiembert próbáló bátorsággal, mikor rájövök mit keresünk és boldogan visítok föl a nálam lévő "neszeszer" láttán. Én tényleg azt hittem, hogy Bea magával hozta a sminkkészletét, és amikor elhangzott hogy olyan fekete táskában volt, akkor tértem magamhoz. Az esetet hősként konstatálom, hogy megmentettem kisvörös életét, mert ha nem találom meg magamnál a "táskát", akkor nincs meg az optika, ugye, és akkor kisvörösnek ki kell szállnia az autóból, a többibe belegondolni se merek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr2713608439
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
