Öcsi bácsi percre pontosan  jelenik meg a házak előtt. Gyűjtőexpedíció Újpesttől Ferihegyig. 

Utána meghitt pillanatok a business longuage-ban, a business osztályon, ahol egymás étkébe kóstolunk és ettől válunk egyenlőkké.

 

A Budapest – Doha távolság olyan a 12 férőhelyes üzleti osztályon, mintha beülnénk a Centrál Kávézóba a Ferenciek terénél hétfőről keddre délután elébe menve a biztos jövőnek. Isteni mezze, fintom borok (engedtessék megjegyezni, hogy olasz, francia, amerikai, chilei, ausztrál és portugál változatban), desszert és internet vár ránk az elöl elkerített részben. A Toulouse-i repülőtér múzeum látogatásakor megírtam, hogy régebben a business osztály hátul volt, így nem jártak át a turisták a kényelmesebb helyeken. Ma már szemkápráztatásnak elölre teszik a businesst, hogy hadd legyen ez egy cél a következő utazásra. Hát megéri. Megfogadom az égi Istenre hogy ezután csak businessen utazok. Később olvasom utitársaim bejegyzéseit az átélt élményekről, és kiderült, hogy ők is fogadalmat kötöttek a businessek Istenére esküdve.

 

És az első turbulenciánál úgy röpül ki minden a business tündéri polcáról, hogy a visszafele szóló repülőjegyemet nem is találom meg. Vegyem jelnek?

A dohai repülőtéren eltévedek. Kedves qatari vezetőink türelemmel és óriási nyugalommal visznek végig a beláthatatlan repülőtéren. Silver, Gold, Platina Lounge, first class, business, úszómedencével, jacuzzival, szálloda konditeremmel, wellness masszázzsal, és mindennek a közepén a Maci. Olyan szürreális a sárga bundájában mintha Nobu a folyosóra hányt volna, pedig a lakásban van.  Elképzelem a sah lányát, aki hisztizve üvölti ki torkaszakadtából, miközben feje vörösödik:

 

Mert hát hol máshol? Szegény kislány nem a műanyag barbibabák világában nő fel, és talán sose lesz legója, mert ha lenne fajátéka vagy gyurmája esetleg igazi élő kiscicája, akkor talán nem áhítozna óriásira nőtt játékmacik után a világ legnagyobb luxus árverésein. Majd miután nem fért be a lakásba, kikerült a reptérre lámpának álcázva. Hogy ne legyen pucér a Maci, került rá egy sárga pizsi is. Ebben a szüreális gyermeki luxusban épp annyi időnk van hogy tudatosítsam önmagam különböző stílusok iránti lojális érzékenységét, hogy felfedezzem plüssmacikba beletörődő gyermeki énemet, nyugtázzam a világ sokszínűségét és benne az emberek kreativitását, és már indulunk is tovább egy 777-es géppel, ami a világon az egyetlen Boeing ami egy lendülettel és tankkal visz át a világ leghosszabb szakaszán Aucklandba. 

 

Alig akarjuk elhagyni Dohát. Megállt az idő, nem látni hogy gurulunk-e vagy sem. Az lenne a trükk, hogy most nem alszunk, hanem majd az út második felében. Így tudunk reggelre kipihenten érkezni Új-Zélandra. Nekem annyira fáj a fejem, hogy jólesik nem csinálni semmit. Bedugom fülembe Chopint, felveszem papucsomat és tűröm a turista osztály minden kellemetlen szűkösségét. 

 

A gép tele van, egy tűt se lehet leejteni. Úgy tolja fel a nagy seggét a triple seven, mint nénécske megtámaszkodva az asztalba, nyögve egy jólesőt még a szék biztonságában, majd egy gyors lendülettel a kiszorított levegőbe kapaszkodva és a feladat halaszthatatlan azonnali elvégzésére koncentrálva lendületből motiválja magát a sürgősség igénye nélkül egy kedvére való feladat elvégzése érdekében.

 

Elhagyjuk Colombot, a könnycsepp alakú sziget egyre távolodik. Viszont minél közelebb kerülünk Új-Zélandhoz, annál hosszabb időt ír ki a monitor. Ez képtelenség, ráadásul megkerüljük alulról Ausztráliát…. Azt mondja a sztyuvi hogy több mint valószínű a városokból kap jelet a pilóta. Milán repült már keresztül Ausztrálián, szerinte simán megy ez jelek nélkül is.  Átmegyek a businessbe, ott a lányok mint egy kórteremben két vakbél műtét utáni lábadozó, egyenpizsamályukban nyomkodják a távirányítót és iszogatják vörösborukat. Kiderül hogy nekik teljesen mást mutat és mond a navigációs tájékoztató. Ezek szerint a másodosztály vagy lecsatlakozik és irányt vált, vagy csupán az első osztály hamarabb ér Új-Zélandra. Jót nevetünk ketteskével és hármaskával ezen a marhaságon, aztán majd úgyis kivárjuk a végét. 

 

Egy utasnak álcázott kígyóbűvölő Go Pro kamerát szelídít a businessen

Szemben a sötét folyosón arctalan alak, a fény hátulról világítja, miközben kinn ezerrel tűz a nap a felhők felett, megvan ez koreografálva, bennünket hangolnak rá az időeltolódásra és mint a szófógadó kisgyerekek lehúzott spaletták mögött imitáljuk az alvást, néha-néha felnézve hogy mikor jön már a mama és kérünk gyorsan egy pohár whiskeyt vagy sört vagy bort, hogy még jobban aludjunk.