Mondhatnám azt is, hogy 45 évesen tele lett a hócipőm, hogy 20 éve az idegenforgalmi szakmában és többségében látatlanban ajánlok uticélokat, szállodákat, repülőjáratokat, szolgáltatásokat. Vannak tréningek, bemutatók, ahol egy nálunknál tapasztaltabb kolléga az ő szemszögéből elmondja a tudnivalókat, nekünk pedig azt kell továbbítanunk, amit áttételesen kaptunk, az ügyfél felé.

Mondhatnám azt is, hogy túlzsúfoltak lettek a standard helyek, a repülőre majd buszba terelt utasok átszállítása egyre óriásibb szállodákba nekem tenyésztelepre fuvarozott változást és pihenést vágyó embereket jelent, épp ezért keresem az eredetit, a tradicionális helyit, amitől meg tudom formázni különbözőségeinket, ha vannak egyáltalán. 

Mondhatnám azt is hogy a spontán utazás kimerül az akció kivárásában, és már nem hordunk magunkkal útlevelet a Hősök terén, mint régen ha egy őrült reklám megállított, hogy van 1 óránk, és indul a repülő... Bevállalja?

Mondhatnám azt is hogy kilépek a komfortzónámból és felveszem a versenyt huszonéves csavargó cimbijeimmel és bízom szándékaimban, az emberek jóságában, és majd az úton kiderül, ha baj van a fejemben, akkor lesz min dolgoznom a következő utamig. Olyan jó volt eddig előre megtervezni, megszervezni és átadni magam a biztos utazásoknak. Ez az utam attól más, hogy errefelé térségünkből ritkán jutnak el világutazók, főleg most Franciaország (Párizs) szitokszó, így beteljesítem mindazok kívánságát, akik a "francba" kívánják ezt a gyönyörű országot és engem a fent leírtak miatt.

Mondhatnám ezt is, de nem mondom.

Tudom, így kezdeni egy blogbejegyzést túlzás, de ez az utazás is az volt, higgyétek el nekem. Ez a fajta utazás ugyanis nem a hagyományos turizmus, és számkivetett minden csavargó aki bele mer vágni az ilyenfajta kalandba. És félreértés ne essék, hálás vagyok minden irodának, az ott dolgozóknak segítségükért, és nem akarom megreformálni az idegenforgalmat, csak hangosan gondolkodom....
Mert volt segítségem, indulás előtt gyűjtöttem információkat a Francia Idegenforgalmi Hivataltól és kaptam egy éjszaka szállást grátiszba a Hotel Mermozban, Toulouse-ban, így kicsit kényelmesen vágok neki a kalandnak. 

Háromszázötven euróval indulok neki az ismeretlennek, és van kétszáz euro összeg a bankszámlámon szállásra. Szóval csak azt szeretném kitapasztalni, hogy Dél- Franciaország tényleg olyan drága-e, a pénztárcámhoz mennyire tud idomulni és hányszor kell majd a szabadban aludnom ha úgy hozza a helyzet. A repülőjegyet előre elintéztem, az volt az egyetlen biztos indítékom, hogy el kell utaznom, ez adott keretet merész tervemnek. Amszterdamon keresztül tulajdonképpen egy egész nap elment az utazásra. Április 21-e van, és térben, időben és anyagiakban ez volt a legkedvezőbb lehetőség kijutni Toulouse-ba. Mert Toulouse-ban kezdem bringatúrámat a Canal du Midi mentén, a Unesco Világörökség részét képező csatornarendszer kerékpárútján, ami összeköti az Atlanti Óceánt a Földközi tengerrel, ennek az útnak a felét teszem meg szándékaim szerint kb háromszáz kilométeren keresztül, tekeredve, kanyarogva a majd 400 éves, eredetileg teherszállításra és a hajóutak lerövidítésére szolgáló folyócska mentén. A lényeg, hogy április harmincra Montpellierben kell lennem ha esik, ha fúj, mert onnan indul a gépem haza. 

Hogy miért vágok bele igaziból az útnak? Hogy lássak. Hogy megéljek és tapasztaljak. Hogy élményekkel gazdagodjak és azokat továbbítsam azoknak akik nem akarnak vagy nem mernek élményeket szerezni. Tudjátok, van nekem egy hősnőm, Anguelique Sancé márkinő, aki végigvágtat a fél világon hogy megtalálja szerelmét, Joffrey de Peyrac grófot, akit végül megtalál és boldogan élnek míg meg nem halnak.... A történet első része Toulouse és környékén játszódik, de mint minden mese, ez is fikció, habár a helyiek szerint van valóság alapja, de ezt majd később...

Aztán ott van Merle imádni való fiús történelmi regénye, aminek első része Toulouse környékén, majd a Csikóéveink pedig Montpellierben játszódik.... És még sorolhatnám rajongásom okát Franciaországhoz. Tehát valami olyan kalandot akartam, ami hőseim megélt élethelyzeteihez hasonló, egy oldalon említése arra érdemes és rendhagyó.

Aki úgy gondolja hogy az elkövetkező napok nudli, nem embert próbálóak, az kérem ne olvassa tovább. Ennyi. Az elkövetkezendő napok történéseit én éltem meg, az én lelki fejlődésem tükörképei, és szakmai tapasztalatomat színesítik, a másik oldalról nézve.

Gondosan vezetett naplómat már a repülőn elkezdtem írni, a repülő nekem mindig a megnyugvás, a levegővétel, a fellélegzés a magasban. A sztyuvik mindig mosolygásra késztetnek, mert volt nekem egy angyal arcú bébiszitterem az Orsi, aki elment légi utaskísérőnek, és a mérföldek megcserzették lelkét, a szende arc mögött egy kemény, tökös csaj lett... Mosolygok a KLM frissen fog-fehérített alkalmazottaira, és hálás vagyok, hogy velem ilyen szelídek... Aztán Amszterdam repülőtere nem fog a kedvenceim közé tartozni, ezt már eldöntöm az első vécé keresésénél. Mintha mindegyiket egyszerre takarítanák, át kell menni teljes hosszában az épületnek, mire találok egy nyitva tartó mellékhelyiséget. A folyosó amin áthaladok zsúfolt, keskeny és mindenki ugyanott közlekedik. A gyalogosok a két oldalon versenyt küzdenek a helyért a guruló kiskocsikkal amik mozgássérülteket, csomagokat, tulipán hagymákat és tisztítóberendezéseket szállítanak. A középen húzódó mozgó járda pedig olyan eszetlenül van tagolva, hogy két kapu között mindegy ha nem szállsz föl a kényelmes járdára, mert ugyanannyit kell visszagyalogolni mintha fel sem szálltál volna és gyalog teszem meg az utat a célállomásig. Na szóval kusza ez nekem, de egyszer ki lehet bírni. Biztos ez a hajnali kelés borította ki nálam a türelem küszöbét, és a bilit, vagy ahogy öregszem egyre kritikusabbá válok, és érzékelem a jogomban álló hiányosságokat.... De mindenkinek nem lehet jó, erről szól a demokrácia.


És ez most azért is érdekes itt Franciaországban, mert választások vannak. Mindenki izgatott, mindenki erről beszél úton-útfélen. Ki nyer ma? A kalandos utazásom végére remélem megfejtjük.

Amszterdamig egy harminc soros géppel, Amszterdamból pedig egy huszonöt ülősoros géppel utazunk. Ezt onnan tudom, mert mindkét alkalommal a legutolsó sorban kaptam helyet. A legszűkebb, legkisebb, és a budi mellett. Jól indul a kaland....

Kis szállodám Toulouse belvárosában egy kis sziget a szűk utcák és házak között, Belső udvara kis kerttel, hangulatos kocsilehajtóval a parkolóba, medence, SPA, wellness részleg, minden miniatűr, az én szobám pedig a háztetőkre néz.

Imádom a háztetőket. Olyanok nekem, mint a beteljesült remények. Vannak öregek, fiatalok, laposak, csúcsosak, befejezetlenek, teraszosak, tégla vörösek, zöldek, kéményesek, lépcsősek, galambürülékesek, foltosak, csillogók, madár fészkesek, díszesek és még sorolhatnám. És fentről látni kiváltság. Ezért szeretem látni a háztetők sokszínűségét, mert tudom, ilyenkor kiváltságos vagyok. Pont az a magasság ami még belátható, nem szárnyaló a felhők fölé mégis elérhető. Szeretem rendezettségüket, átláthatóságukat, elérhetőségüket. Megérkeztem. A szálloda mellett egy bolt, felfrissítem hiányos készleteimet, egy fogkrém, ásványvíz, gyümölcs.... És a bolt előtt a rikító zöld hátizsákommal, farmeros, kócos, smink nélküli énemnek bókol egyet egy francia úr. "Charmante femme" - mondja ő, én pedig elmesélem neki hogy sietek. Pedig nem is sietek, csak megijedtem és nem tudok hirtelen mit kezdeni hiányos francia nyelvtudásommal és a bókkal. Ez olyan szokatlan mifelénk....

Toulouse egy csodálatos rózsaszínű város. A házak ablakai és francia kovácsolt vas erkélyei horgolt csipkemintás díszítéssel esténként faspaletták mögé záródnak. A belvárosban sörözők, borozók, teázók tele fiatalokkal, akiket a szűk járdán vaskorlát véd az autóktól. Az egyetemista város diákjai a Garonne partján piknikeznek este tíz óra után, tele a zöld rét, friss az egész látvány amitől feltöltődök, a hídon fúvószenekar örömzenél, valaki elkap a tömegből és táncolunk....

Továbbsétálok a Pont Neuf-ön, most biciklizett el mellettem Dalí, útbaigazítok egy helyit, a Bazilikában koncert van, előre be kellett volna jelentkezni, de a nap végén a zárás előtti másodpercben elcsípem a plébánost aki beenged, így láthatom a lovagkori kereszt alakú csodát.


Mire hazaérek 4 csillagos szállodámba, kicsit megnyugodok, szép kis háromszöget sétáltam be, a Capitol tértől át a rakpartra, a Pont Neuf-ön salsa lépésekkel Saint Cyprien negyeden át a Saint Pierre hídon keresztül a Saint Sernin Bazilikához. Onnan már csak pár lépés a Hotel Mermoz. Gyorsan befoglalok holnapra egy szállást az airbnb-n, potom huszonöt euróért, kérek hozzá vacsorát tizenötért, valahol 50 km-re innen, bízom a telefonomra feltöltött térképben, a GPS-ben, az emberekben akikkel majd találkozni fogok utam során, és saját magamban.
És mint Angelique gyerekkorom hősnője, én is belevetem magam, és hagyom, hogy a körülményekhez megtanuljak alkalmazkodni, és egyetlen célom, hogy élményeket szerezzek, saját bőrömön tapasztaljam meg a valóságot és utána tudjak véleményt formálni a világról, magamról és ennek a kettősnek a kölcsönhatásáról.
Hátizsákom utam során ha kell a házam lesz, olyan leszek mint a csiga, aki a hátán cipeli menedékét. Összeválogatott ruháim mind egytől egyig olyan darabok, amik ha tönkremennek, eláznak, vagy eltűnnek, hálásan megköszönöm szolgálatukat, és el tudom engedni őket. Egyetlen vállalható szerkóm a Las Vegasban vásárolt farmerem és a tűzpiros bakancsom. Rouge ruháim otthon várnak türelmesen. Nincs trendi kézitáska, a neszeszerben popsitörlőkendő van, ajakbalzsam és arckrém. Minisampon, előző utazásaimon a szállodákból elkobzott tusfürdő, és nem találom a fésűmet. Van két hajgumim, kendők és egy baseball sapka. Majd eltakarom a fejemet ha már vállalhatatlan lesz.