A kaktuszok amik mellett elmegyünk fáknak kicsik, kaktusznak óriásiak, a kengyelfutó gyalogkakukk jut róluk eszembe, amikor a prérifarkas üldözi, és mindig nekimegy a szúró óriasoknak, viszont a gyalogkakukknak sikerül kikerülnie őket.  

A kaktuszok mellett sivatagi kórók, kiszáradt bokorkezdemények mindenütt. Fura összhang a zöld kaktusz és a színtelen kóró, csak keselyűk és varjak látogatják őket..

Közel három órás út Las Vegasból. És amikor az első sziklát meglátom, már tudom mi az a hatalmasságot jelképező, óriásokban látó amerikai lépték.

Amikor először voltam Amerikában, elképedtem a tárgyak, használati cikkek, eszközök méretétől. Olyan volt számomra az épületek, a szendvicsek nagysága, mintha Gullivernél járnék. Ott álltam, és összetöpörödtem mint egy kisegér.  Akkor értettem meg, hogy Európa miért ékszerdoboz, és a nagy országoknak mitől van ez a megalomán alkotási vágyuk. És most már tudom, hogy szerényen kellene szeretnünk a Kárpát medencét, ha nincs jobb akkor a művészettel kompenzálni ahogyan azt az olaszok és franciák teszik, pedig nekik tengerük is van, vagy az életminőséget javítani, ahogy az északi népek kompenzálják a hideget arrafelé, pedig ők is bővelkednek fjordokban és ezer arcú természetben. Amikor otthon a szlovák paradicsomban szétnézek, és megmászom a szurdokot, és sétálok a mezőn majd futok a gáton, elfogadom azt a szerény de biztonságos otthont amit kaptam. De látni és megélni a Grand Canyon szellemét, egy másik dimenzióra fekteti a létezésnek ezt az emberöltőnyi képét.

A vasmadár. Nem kérdés hogy felülők rá. Bármennyibe kerül, bármilyen érzés, nem minden nap adódik lehetőség hogy helikopteren ülhetek, és ha felvetődik most és itt, akkor az azért van, hogy kipróbáljam. Hat, maximum nyolc személyes a járgány a pilótával. És itt már egy igazi pilóta ül. Ő a fix pont. Csak abban tudok bízni, hogy jól irányítja a vasat. Nincs jó hely vagy rossz hely, mindenhonnan jó a kilátás. felszállunk, és ez más mint a repülőn töltött 12 óra volt idefele, ez olyan mint amikor felhőn ülök és lógatom a lábamat meditáció közben, vagy amikor a föld fölött repülök csak úgy mint egy madár. Lassan emelkedünk és ez megkímél a szintkülönbség adta zavaroktól, átmegyünk a hegyek fölé, és fentről láthatom a hasadékot, alul a Colorado folyóval. Két szikla között egyensúlyoz a helikopter, fordulunk, dőlünk, és bármelyik irányba nézek, körös körül már a vájatban vagyunk, hosszan a meredély között, leírhatatlan a látvány, a nagyságok, a magasság és a mélység, a színek és a formák. Leszállunk egy szirten a parthoz legközelebb eső sík területen, ahol egy közép nagy helikopter leszállhat, majd irány a part, ahol már előre kikötött hajók várnak elindulásra. És itt ringatózok a Colorado folyón, mint Pom Pom a faágon, lövöm a szelfiket és örökítem meg a tájat, a nap játszadozik a színekkel és velem, vakítóan süt, a másik oldalon pedig a falra vetítve elsötétedik.

Nekem biztonság a masszív fal körülöttem ami mederben vezeti a sötét vízű folyót. Itt lehajózhatnék egész Mexikóig, ha a Hoover gát nem állná utamat….

Mondom a helyikenek, hogy micsoda boldogság itt dolgozni és élni.  És ők ezt tudják. Mindenki örömmel és boldogsággal ürít szemetet, irányít parkoló buszt, szedi a jegyeket vagy az információs pultnál adja tovább tudását. A nemzeti park területén, a kizárólag itt közlekedő busz ami a három kilátó ponthoz visz, az egyik szakaszon a pilóta felszállás után tudatja velünk, hogy ez kutyafüle amit eddig láttunk, most jön a java, kapaszkodjunk, mert ő siet, hogy minél hamarabb lássuk a büszkeségét.  Megjegyzem, az első megálló egy western település, a második a SkyWalk, a harmadiknál pedig tényleg leesett az állam. Itt költöttem el szerény kantinos ebédemet egy keselyűk által gyakran látogatott asztalon, és ilyenkor előjön belőlem valami ősi ösztönös érzés és visszakívánkozom a természetbe, ebbe a csodába ami körülvesz, ami elől el akarunk folyton bújni, vagy pedig bizonyítai akarjuk hogy csodásabb, nagyobb és maradandóbbat tud az ember alkotni, mint a Föld.

De most már tudom, hogy lehet az ember ügyes, leleményes és okos, a természet itelligenciája olyan felsőrendbeli forrásból ered, amit nem rontott el sem az ego, sem a tulajdonhajhászás, sem az önös érdek. Ezért tud folyton változni és a fejlődéshez átalakulni.