A táj gyönyörű, a szellő kellemesen fújdogál, a víz gyorsan fogy. Egy dolgot megfogadtam magamnak, hogy útközben nem állok meg pisilni, mert errefelé viperák is élnek. De nem akarok előre ugrani a történetben. A legelő vészesen közeledett, tudomásom szerint 5 km-t teszünk meg egy óra alatt kényelmesen, mi már második órája meneteltünk, a botot persze én cipeltem, el nem engedtem, nehéz volt, de biztonságot adott. Az első kutyát egy udvaron találtuk, nagy volt és szürke, nagy szőrű, azonosíthatatlan keverék. Meredten nézett ránk, gondolom azt leste, bemegyünk-e a területére. Az igazat megvallva, kisvörös tartotta bennem a lelket, én a botot, egész jól kiegészítettük egymást. Mindenki a saját határait keresi, Bea pont a kutyás ház előtt kapott sms-t. Azt mégse írhatom hogy pont a ház előtt kezdett szándékosan sms-t írni, mert már ekkor kiderült, hogy elhagyta a telefontöltőjét, és a lovagláson összefőzött kokojsza lekvár kevés lesz ha megmentem az életét. Miközben "kisvörös" Bea kontaktlencséin keresztül pötyögte a betűket a tűző napon, én azon imádkoztam, hogy a szél ne fújja a kutya felé a szagunkat. Nekem speciel vanília szagom volt, a reggeli fürdésnek és a tusfürdőnek köszönhetően, Beának meg lószaga, az egyhetes lovaglásnak köszönhetően. 

Jólesett volna egy kis tegnapi Öcsi féle pálinka. Két negyvenes csaj, aki hozzászokott saját komfortzónájához, a krémeihez, a palackozott ásványvizéhez és a bécsi kávézókhoz, az elején röhögve csatolja be egymás hátizsákját amibe jelen túrájához minimális sminket, bundabugyit és diétás kekszeket pakol, és jó poén odaszólni, hogy nem kell a rizsa hogy húzd be a hasad az övtáska becsatolásnál, mert segítség kell, hisz övtáskát nem is emlékszem mikor hordtam utoljára. Na szóval jókat nevettünk, majd pánikoltunk, végül katatón állapotban meneteltünk lesz ami lesz alapon. és akkor gördült mellénk egy VW platós kocsi, benne egy zöld ruhába öltözött manó, aki a hely erdésze. Jon, vagyis János bizalomgerjesztő volt első látásra, és az az igazság, bárki lehetett volna, a kutyák kontra baltás gyilkos kategóriában az utóbbinak nagyobb bizalmat szavaztam volna. Mikor Jon harmadszor mondta ki tört magyarsággal a "gyilkos" szót, azon gondolkodtunk, hogy vetődjünk ki a kocsiból, majd megállt egy ház előtt, ahol Márta asszony jött ki telepatikusan a házból és segített megértetni egymással ki mit akar. Márta asszony beszélt románul és magyarul is, cserébe az információér hogy mi hova megyünk és hogy Jon megbízható ember, a platóra dobott egy vödörben döglött tyúkot, akit egy héja épp akkor csapott le, az erdész kutyájának bőséges vacsorát juttatva. Így utaztunk tovább Jon, az erdész, Bea a kisvörös, a tyúk és én. Márta asszony még figyelmeztetett, ha elmegyünk az erdésszel a vízeséshez, vigyázzunk, mert nagyon gyorsan megy, az ő gyerekei megfogadták hogy soha többet nem kirándulnak Jonnal. A "gyilkos" pedig a Gyilkos hegy, ahol a vízesés található.....