Minden, ami a következő jegyzetem alapját szolgálja, csupán személyes tapasztalat. A megélt történet az én érzéseimet mutatja, bárminemű azonosság a véletlen műve, vagy a lelkiismeret játéka. 

Ki kéne már menni, mert már Shrek is megmondta, jobb kinn mint benn. A friss reggeli levegő magával ragad, a harmatos fű felfrissít, kérdés nincs, könnyed eleganciával célzom meg a hátsó budit, útközben üdvözölve a háziakat és biztosítva őket hogy olyan mélyen aludtam hogy nem emlékszem semmire. Hrabali kép, már csak csehül kéne megszólalnom, fonott szőke fürtjeim a Kórház a város szélén Marta nővér csapzottságával egyeznek egy végigéjszakázott műszak után. A fiatalember ott áll az udvar közepén, elkerülhetetlen a találkozás. Nyúlánk, izmos, kisportolt felsőtest, szoláriumszínű egyenletes bőrszín, férfias mosoly. Határozott kézfogás, ismerkedés, majd csendben távozom uticélom irányába. Ilyen nincs, és mégis van. Eddig színházban, étteremben, szórakozóhelyen ismerkedtem. munkahelyen, kinn a természetben az ösztönös törvényeknek engedve még nem. Még a Sziget-fesztiválon sem. Dolgavégezetlenül távozom, ez nem inger kérdése, hanem a megszokásé. Angol vécéhez és bidéhez szokott hátsó felem olyan mint a magyar belpolitika. csak ingerel, de nem történik semmi. 

- Mit fogunk itt csinálni? - kérdezi "kisvörös", akinek ezt a kérdését a második napon még megbocsájtottam, később mérgező nyilakat lövelltem felé ha újabb kaland kerítette hatalmába. Az utitervet, a programot ő állította össze, gondoltam, nézzük hogyan is működik ez valójában, ha már az idegenforgalomban az utasok úgyis mindent jobban látnak és jobban tudnak. Én csak hátradőlök, elengedem szakmaiságomat és a kiszolgálásnak élek. Tulajdonképpen én így is elvagyok, kiterítem hálózsákomat a réten, belefekszem könyveimbe és jegyzeteimbe és látom kalandjaimat amiket képzeletben megélek, a valóságot hagyom a bátrabbaknak.

Bőséges reggeli vár benn a házban, mert a reggeli a leggazdagabb, hogy legyen erő az egész napi munkához. Vasárnap van, ekkor mindenki megpihen, nem kell hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen hogy fenntartjuk a ház népét. Körbeüljük a négyszemélyes asztalt, mindenki elfér, gyerekek egy hokedlit ülnek körbe, mártogatnak, hozzák a tányért, kérnek még. Imádság, jóízű beszélgetés, finom étel és a mennyei fában sült kenyér. Befonom az öt éves Szidónia és a 4 éves Ágota haját, elajándékozom Gyöngyinek a fésűmet, úgy érzem helyre állt a világ, kimegyek a forráshoz megmosakodni és kulacsainkat megtölteni, ott mosdik János bá' is, jönnek a gyerekek is, Szilveszter is, vigyáz ránk hova lépünk, nehogy elsüllyedjünk.
A program a helyi forrás a patak mentén, és Kristóf, a második gyerek megmutatja hogyan kell pillangót fogni. Így:

Nem igazán volt kimerítő a forrás megtekintése, ráadásul kaptunk fagyit útközben ami az orosz fagyit juttatta eszembe, egy az egyben ugyanaz a tejszínes, cukros íz, most már gyereknek érzem magam ismét, Szilveszterrel be akarunk ugrani a forrás aljára hogy megnézzük mi torlaszolja el és mitől tejszínű....

Mint Toldi Miklós ránt elő egy fát és nyomja le a víz alá, 's 4 méternél elsüllyed a bot.... Én gyorsan felfrissítem magam a jéghideg patakban, mezítláb gázolunk át "kisvörössel", kell a vérkeringésnek és a kalandnak. Tényleg nem történik semmi, de minden történik. A gyerekek fáradhatatlanok, csak Janikát hagyjuk otthon, a kis két éves szó nélkül marad János bá'val, a kapuban integet, leülünk és mesét olvasok. Hozzák a könyveket, hallgatják, még "kis vörös" is közénk kuporodik, Szilveszter bentről figyel, nem férfidolog, meg hát zavarban is van a 25 évével, gondolom. Két városi lány, festett hajjal és körömmel, push-up melltartóban, vakító fehér fogsorral, nem hiszem hogy nem mozgatja meg egy rendes, egészséges férfi fantáziáját. Mindenki többre vágyik. Mindenki mást akar, még ha az alázat és a születés törvénye elrendeltetett is.

Mit fogunk mi itt csinálni? Most már nevetünk, tudjuk hogy kaland lesz ha elkísérjük Szilvesztert, a 25 éves pásztort az esztenájába, útközben az erdőn át a kapaszkodóig. Van az a pillanat, amikor a szem hozzászokik a látványhoz és amikor horizontálisan térérzékelőnk bekapcsol, a táj nyugalma eláraszt. Addig, amíg egy fekete folt éktelenkedik jobb oldalt, ami nem hályog, és nem okoz egyelőre vakságot, de lemerevedek, mert a fák között mozog. A többiek mennek előre, én csak állok, nem merek szemtől szembe kerülni, és nem hiszem el hogy csak én látom. Földöntúli képességeimnek tudom be, és hogy annyit kántáltam hülyeségből a medvét, hogy megidéztem. Így néztem ki az első megdöbbenéskor:

A lovak békésen hűsöltek a fenyvesben. Ehhez többet nem akarok hozzáfűzni, aki nem volt ott, nem láthatott, és nem élte meg az újabb kaland reményét.
Gondoltam megörökítem a hosszú utat, előkerül a tegnapi székely vicc és István bá', a pásztor....

Azért vettem föl, hogy majd otthon meghallgatom, mert az az igazság, hogy nem nagyon értettem nekik amit mondani akartak. Túl gyorsan forog a nyelvük, túl választékos a beszédük és elég sajátságos a humoruk. Ültem az öreg mellett, néztem cserzett arcát, éreztem zavarát, a baltával farigcsálta cipője sarkát, mondom elfogy, azt mondta hogy nem baj. Alatta van nejlon zacskó, hogy ne ázzon el a lába, a fejsze az kell a medve miatt. Van órája, a zsebében, láttam hogy az idő megállt rajta, kérdem tőle, miért siet az óra, hogy ne késsen el sehonnan? Visszacsomagolja zsebkendőjébe és betette kabátja belső zsebébe, nem válaszolt, csak a szemén láttam a nagy titkot amit csak ő tudott, és mint tudjuk, a sör nem ital, a medve nem játék és az asszony nem ember.

 

Huncut volt. Jót szórakozott rajtunk. A szemén láttam. A kedvence a "kicsi", a legkisebb tehén borjú, a vörös az komisz, a szeme se áll jól. Szól a kolomp, a medve lejár a forráshoz inni, jön két óriás kutya, egy fekete és egy fehér, jing és jang, megállnak a gazda mellett, nem mernek az utasítása nélkül moccanni sem, medvék se vagyunk - gyorsan megjegyzem, hogy elindulásunkkor "kisvörös" saját készítésű szendviccsel várt, és tett bele maci kolbászt. Büdös volt és pisi szagú. Mivel nem volt szagom, nem néztek macinak, gondolom ezért békén hagytak a kutyák. erről megállapítom, hogy fontos a higiénia. Észre se vettem hogy csalánba léptem, kellemetlenül zsibbad városhoz szokott lábam, István bá még megjegyzi, hogy a pók ami rajtam mászik halálos, a lepke ami rám szállt, mérges. A pókot átpöckölöm rá, veszi a lapot, látom a szemén, mondom neki vigyázzon, erre csak bólogat.

 

Elköszöntünk, magamba szívom Szilveszter kisportolt testét, egy félszeg öleléssel, meghatódottan, hisz ő még csak most fog átvágni a sziklás hegyeken hogy sötétedésig beérjen az esztenájába. Se térerő, se internet, csak János bá' (egy másik) pásztor furulyája, a sáskák, tücskök cirpelése, a kolomp ritmusa, a madarak csicsergése.

Gyors a búcsúzás, "kisvörös" kicsit hosszabban teszi, ők értik egymást, a lovas táborban már találkoztak, arrafele lovagoltak, két napot töltöttek sátorban Szilveszter legelőjén. Visszavezet bennünket Gyöngyi, Marisék szolgálója, egy talpig becsületes és dolgos 18 éves lány akire Laci szemet vetett, jó férje is lehetne neki, de mások az erkölcsök, itt udvarolni kell és bebizonyítani hogy érdemes a másikra. Van időnk megvitatni, osztjuk az észt Gyöngyinek, megtudjuk hogy az "egyszerű" azt jelenti hogy becsületes, tiszta, jó, és Gyöngyi "makuj", mert nem hajlandó férjhez menni, egyelőre. Kanyarog az út, egyedül nem biztos hogy visszatalálnánk, a hegyen egy magányosan álló fa mellett állítólag van térerő, a "kisvörös" aggódik a töltőjéért, kellene egy kis hálózat, de reménytelen, ma a szél nem erre fújja a civilizációt.

Várjuk a vacsorát, addig Kristóffal ülünk egy padon, és hosszú ideig nézünk egy pókot aki hálót sző, majd az öt éves kisfiú megjegyzi, hogy milyen gyönyörű a padra ragadt zúzmara megszáradt mintája.

Meghalljuk az imádságot, az asztal köré gyűlünk, megérdemeljük a pálinkát is, így teljes az Isten éltessen.

Tele vagyunk élettel. Mély levegőket veszek, hosszabb a be mint a ki, Bátrabban vonulok hátra, megígértük a tehénfejést, Mariska rutinosan lerendezi pár perc alatt, egy macska pánikol mert elsőként akar a tejből kapni, a gyerekek felforgatják az egész udvart, eszembe jut a cicám, akinek biztos elmesélem hogy milyen jó sora van, ha nem érti meg, elhozom őt is személyiségfejlesztésre. A pajta tele van fecskefészekkel, egy fecske karnyújtásnyira pihen a gerendán, megszokta a mozgást, néz bennünket, Bea fotózza, olyan mint egy modell, gyönyörű közelről.

Itt minden a bizalmon alapszik. A fecske a gerendán, a kutyák a juhász körül, Mariska a tűzhely mellett, István a család mellett, a gyerekek pedig a természetben. Ma a mondat közepén alszom.....