Minket már csak a Pókember menthet meg!
Szájzáram van körülbelül azóta hogy kampánycsendnek kellett volna lennie. Azt mondja a doki hogy még pár hét. Most már kurvára zavar, de nem baj, tudok írni, és a felgyülemlett keserűség az ujjaimon keresztül tör utat az értelmiséghez, mert szózatokból hallottunk eleget, zengzetes beszédekből még többet és Indexen edződött profilom most az egyszer beveszi a leszarom tablettát, az epét visszanyelem, és a tegnapi napon oly szeretettel fogadott reggeli narancsszínű napsütésben elmentem futni a Dunapartra, hogy fityiszt mutassak neki. A Dunaparton futás közben jönnek a legjobb gondolatok. Majd a bátorság elszáll, amikor a papír tele lesz, és rájövök, hogy szégyellem, ez nem az én formám, de ha változást akarunk, akkor szakítani kell a kényelmes komfortzónával és megmutatom másik arcomat. A dühöset. A nem elfogadót. Az agresszívet. A tombolót. Mert ember vagyok érzésekkel, nő, akit nem kéne kihergelni a komfortzónájából, anya akinél egyszer betelik a pohár és lesz nemulass.


Egy kisfaluból származom. A falu lakossága 1000-1500 lehetett még akkoriban mert emlékszem hogy a házszámok 500-ig folytatódtak. Vagy addig se. Írásom szereplői szűk környezetem, nem kívánom néven nevezni őket, de példámat illusztrálják, írásomat pedig a tapasztalatom mentén demonstrálják. Ennyi.  Szabadnak születtem és másképp gondolkodónak ebbe a pici faluba ahol mindenki mindenkit ismert. A közjegyzőt aki tót volt mérhetetlenül tiszteltük. A papot féltük, a falusi hivatal vezetőjét pedig szerettük. Szerettem volna ha viszont szeretnek, ezért tanultam, viselkedtem, végeztem kötelességtudóan a mások által delegált dolgomat. Apám minden alkalommal agyonvert. Szerettem volna ha megértenek erre anyám befogta a fülét. Szerettem volna ha izgalmasak a tanórák erre a tanító bácsi papírzacskóból szamárfület csinált nekem és átvitt a felsősökhöz megszégyeníteni. Szerettem volna sikeres lenni de a megnemértés folyamatosan blokkolt. Hát ilyen generáció vagyok én pajtikáim, aki mert órákon Agata Christiet olvasni, az utcán zöldre festeni a haját, kurvanőzni, erősnek lenni és inkább egyedül maradni mint más egóját simogatni. Kamasz mint mindenki. A mai értemiségi életútja felvállalva és röviden így néz ki. Mivel CV-be nem kérik, engedtessék meg hogy magyarázatként szolgáljon pár sorstársamról, akik hasonló cipőben jártak, röviden.
Miközben szülőfalum nő növöget, lassan összeér Pozsonnyal, anyám gondolkodása nem változik. Jó lesz ez így nekem - mondja a repedező falra. Jó lesz ez, mondta nagyanyám ha valamit szerettem volna megváltoztatni, kicserélni, megújítani.
Miközben varjak repkednek a lecsupaszított Dunaparton, Új-Zélandon ezer madár csiripel a zöldellő városokban, és nem akarom érezni az előző szimbólum jelentőségét.
Sokan megkérdezték tőlem hogy kire szavazok. Mondom nem szavazhatok mert nem vagyok magyar állampolgár. Miért nem vagyok, kérdezik? Mert nem akarok, mondom. 
És megdöbbenve ismerem föl hogy ez a nép sose fogja tolerálni a szabad akaratot, a másképp gondolkodást, a másságot,  mert nem ismeri, és az neki soha nem is volt. Céltalan, szándéktalan, álomtalan nép. Hogy másnak lehet szabad akarata azt úgy nem érti mint én a kínait. Hülye példa mert ha akarom megértem a kínait. Szláv vérem hiába fiatal, követi szívét és túlél. Ezt talán túlságosan is beleverték a fejembe a szlovák himnusszal (....Slováci ožijú)
Hogy miért zavar engem a választások eredménye? Kérdezik barátaim Prágából, Ázsiából, és még messzebbről. Mert olyan óriásplakátokat akarok látni mint Új - Zélandon vannak, olyan pályázatokat akarok beadni aminek a kiírása korrekt és követhető, nem akarok félni hogy máshogy gondolkodom, haza akarom hozni a gyerekemet külföldről és nem akarom a vályú mellé ültetni, nem akarom hallani hogy bizottsági ülésen a "nemszépember" azt mondja hogy menjünk migránsokat verni, mert ilyet még otthon az asszonynak se mondhat még poénból sem, mert van egy erkölcsi határ, ahol a politikusnak fel kéne esküdnie a példamutató magatartásra, és nem akarom hogy a barátaim ezt a rendszert szolgálják ki. Mert ők is túlélnek.
A mai napon érzem hogy a magyar értelmiség elkezdett összefogni. Elkezdtünk kommunikálni egymással. Felnéztünk könyveinkből amiket most félbehagyunk, szépen lassan megigazítjuk a kicsit rojtos végű cérnából fonott vékony könyvjelzőt, végigsimítjuk a kinyitott lapokat, becsukjuk a keménykötésű borítót, és megtámaszkodva benne az ölbe nyomódó négyszögletes stigmánkkal felállunk.  Kérlel benneteket most az egyszer ne csak bölcselkedjünk hanem tegyünk is. A mi jövőnkért és gyerekeink jövőjéért. 
Igen bennem is van düh! Mint akitől elvették a dobókockát egy stratégiai játékban. Minket már csak a Pókember menthet meg!
Képtalálat a következőre: „batman”

Egy rossz baleset következményeként nem tudom hátul összefűzni az ujjaimat. Ma futás után a nyújtásnál megtettem. Kulcsoljuk össze a hátunk mögött az ujjainkat és fogjunk össze mindenki aki tudja mik az arab számok!
Jójó tudom a vidék nagy úr ezt minden alkalommal tapasztalom amikor kimegyek a piacra. Az élelmiszer árak lassan az egekben de egyet ne felejtsünk el: mi  meg tudunk tanulni gazdálkodni de leírni a kelkáposztán bábozódó hernyó lepkévé születését az utókornak csak mi tudjuk. Az élelmiszert megesszük és kiszarjuk de az utókornak a sokáig emészthető és fennmaradó, fenntartható produktumot a művészet, az oktatás, a gazdaság, a nemzetközi kapcsolatok, diplomácia és egyéb tudományok, fejlesztések révén mi adjuk.
Amíg a mostani politikai protokoll kimerül az informatív Wikipedia kinyomtatott A4-es lapjában, papírról beolvasott bullshit tartalmatlan szövegével, a mondvacsinált konferenciák diagramok szivárványszínű követhetetlenségében addig felfüggesztem magyarságomat és európainak, szlovák európainak jelentem ki magam! Büszke európai szlováknak!
Üzenem haza: mielőtt a melldöngetők beszólnának: apu legalább jól öltözött volt és a fél osztály szerelmes volt belé. 
Ezek meg mint a kanbulikon ahol a szilvapálinka mennyisége csökkenti a potenciát, vörös arccal, középső ujjat lengetve, hamisan, ami a csövön kifér.
Igen meghallgattam, mert kellőképpen szeretnék gyűlölni. Ahogyan ők Soros Gyuri bácsit, a migránsokat, a melegeket és a fogyatekkal élőket meg a szegényeket.
Már nincs idő liberálisan elfogadni és nyugtázva nyitottnak lenni. Bassza meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr3813821782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő