A kisvárosban minden ugyanúgy működik, mint a nagyban, csak itt mindenki mindenkit ismer és minden túl átlátszó. Ez a rész a szétzilált társadalom margójára íródik, az elkurvult kapcsolati tőke és hatalmi harc megdugott ánuszát siratja.

Mert van a hatalmi hierarchia, annak seggnyalói, továbbá az "engem mindenki hagyjon békén, kirakom a seggem, dugjatok nyugodtan hátulról, csak elöl hadd maradjak önmagam", vannak az érdekes érdekeltek és vannak az adatok. A sima adatok a statisztikai hivatalok eltartói, az átlagot meghúzó középút, ők ingerelik és sorvasztják a kirívó eseteket és zárják össze a lábaikat mint szende szűz az utolsó pillanatban, mert a kimívelt látszatkonzervativizmus beleégette stigmáját nőknél a G pontba, férfiaknál pedig a prosztatába. És ingerelni tilos, mert felsír a kemény erekció.

Nos, beszéljünk nyíltan. Beragadtunk a harmincba. A sokszínűségünkkel kivetjük az átlagot, de belőlünk formál különcöt a szürke eminenciás, aki akkor sem akar változni ha a cipőfűzőjét sem tudja már bekötni. Viszont látjuk fejlődésünk útját egy jó osztálytalálkozón, egy futó találkozáskor az utcán kozmetikushoz menet vagy bevásárlásból jövet, vagy egy megsárgult fényképen, miközben kavarjuk a pörköltet. Látjuk honnan jöttünk, hol tartunk és tudjuk hova megyünk. Például egy asztalostól a gázszerelőhöz, mert egy építkezésen el lehet jutni arra a fázisra, amikor telefonon egy megmondó hang túlságosan magas lóról osztja az észt hogy mit hova kéne dugni. Legfőképpen a 3/4 colos menetű réz falikorongot a megfelelő könyökbe, gondoljuk, és egy hanyag eleganciával a nemrég nyílt cukrászdába tévedünk, hogy magunkba tömjünk egy paleo-vega sajttortát. Amikor délután egy üzenet érkezik a privát fészbúk oldalra hogy főszereplőnk egy MILF, fel se fogjuk hogy ilyen kifejezéseket a kisvárosban nem használnak, csak annyit hogy " hú de meg...." és be se fejezik, mert a prüdéria virágos ablaka belül visszahúzza a redőnyöket, ki kell majd gúglizni a szó jelentését, addig is jó heccnek néz ki visszaírni a cukrászfiúnak hogy köszi....

Azok a kisvárosi fiúk, akik pár évig a fővárosban éltek, szókincsükbe felvették azokat a trendi szavakat, amiktől ők nagypályásnak és különcnek érezhetik magukat. Visszaköltözve a kisvárosba viszont bizarrnak és bizonytalannak érzik magukat, mert hiányzik az a felhőtlen kikapcs, amikor a tömeg benyel és a turisták gyűrűjében belehányhat a téren reszketve megbúvó virágágyásba.

A kisvárosban bizonyos kor fölött nem hányunk bele, hanem hazavisszük anyucihoz vagy a pár éve összkomfortosított barátnőhöz. Neadjisten feleséghez.

A negyvenes nő kicsit megremeg, összemosolyog barátnőkkel és abban a hitben, hogy már úgyse érheti meglepetés, belevág a kalandba azzal a feltétlen céllal, hogy ha szar,  alkalmazza a hamarabb szabadulsz technikát, amikor a szép cukrászfiú olyan erőszakosan nézegeti duruzsoló hangján, hogy a hangtól megszakad az anyai szív, viszont a karok erejétől még a legharciasabb amazonban is megfordul a világ. És mire értelmezni bírjuk, hogy mit jelent a szó, addigra leesik minden abberáltság, kisstílűség, és még jobban begubózunk az újonnan szerzett lakás tervrajzaiba, adataiba, színeibe, alakzataiba, sarkaiba, kábeleibe, és hisszük és tudjuk, hogy ha holnap megjön az asztalos, úgy fogunk ránézni mint egy préselt farost lemezre, és a generálkivitelezőt be se engedjük a házba mert a tervezett fürdőszobát még azelőtt elárasztotta a víz, hogy víz került volna a vezetékbe.

És mivel hölgyeink közelebb vannak a harminchoz mint a húszhoz, és úgy gondolják hogy nincs új a nap alatt, a történetre borítsunk fátylat, hisz el tudjuk felejteni a mézesheteket is, a gyerek házi feladatát, sőt a gyereket is egy bevásárlóközpontban méter alatt, így a kellemetlen dolgokat könnyedén hátrahajítjuk mint az újévi pezsgőspoharat, megrázzuk hajunkat, lenyeljük a mérget, letöröljük a DNS mintákat és felemelt fejjel nézünk bele a tükörbe, ezt is túléltük felkiáltással.

A túlélés egyetlen előnye a tapasztalatszerzés, és a tény, hogy sose kerül a megtörtént helyzet a statisztikai hivatalok kérdőívére, mert a feledés homálya bebetonozza egy belsőépítészeti remekműbe. Olyan remekműbe, amit a kisvárosi nő ékszerdobozként visel a testtartásán, a pillantásában és minden egyes kimondott mondatában, akárhány éves és akárhány gyereke van.

A statisztikai hivatalok kérdőívét úgyis az átlagpolgár tölti ki, akinek szavazati joga felér minden átlagon felüli vörös démonéval. Mert a vörös démonok nem statisztikai adatok.

A kisfiúk pedig maradnak statisztkai adatok. Rézcsövekkel és asztallapokkal egy kávézó teraszán, belülről rohadó Boss öltönyükben....