Első nap a Vatikán körül

Az utazásunk tervezett kerete Róma hét dombja lesz. Ahhoz hogy megtaláljuk a hét dombot tudni kell a történelmet, a földrajzot és a városépítészeti változásokat napjainkig. Le szeretném szögezni hogy sem Wikipédiát sem más adatszolgáltatót nem használok utazásaim során sem előtte néha utána, csak regények, filmek és egyéb szerethető történetek határozzák meg irományaim alapját. Jelen esetben Steven Saylor: Róma című műve.

 

Koncepció híján a mai napon körbejárjuk a vatikáni falat. Tulajdonképpen mindegy csak ne kelljen dombnak felfele menni. Mivel a Vatikán is egy dombon van, fura hogy egy lépcsővel letudjuk a kaptatót. Mivel kerüljük a turisták által meghatározott sűrű csomópontokat, a Vatikáni múzeumnál pofán csap a tömeg, gyorsan bekanyarodunk a Szent Péter térre, megcsodáljuk a gárdistákat, megfogadjuk hogy ha találkozunk Ferenc pápával akkor szelfizünk vele egyet, ebből komoly eszmecsere alakul ki a pápákról, kinek ki a kedvence, ki mennyit tett a társadalomért milyen értéket követve, és hogy végre van egy emberi pápánk, aki tökéletesen követi a jézusi utat, aztán mégis vannak akik tücsköt békát kiabálnak rá.

 

A tér körül biztonsági emberek, katonák, olasz hazafiak védik szabadságunkat, komoly fegyvertárral, mégsem zavar, sőt inkább megnyugtat jelenlétük. Én aki kiállok az állatok védelmében, elítélem a vadászatot, a háborút, a légy megölését és a szúnyog agyoncsapását is, most valamiképpen örülök a kedves olasz fiatalembereknek, akik komoly szolgálatot visznek az egész világban. Cimbivel megállapítjuk hogy Magyarországon a katonaságba burkolózott hárombetűs rövidítés egy operetthadsereg, totál jelmezben. A Vatikán környékén nem egy öncélú magamutogatás folyik, mégis megnyugtatóbb a jelenlétük mint a mi nindzsa bohócaink álarcban és feketében. Azt tanultam, hogy régen a tiszta harc volt az , amikor két férfi szembeállt egymással és megküzdöttek. Ez volt a szemtől szembe megmérettetése, ahol mindkét fél kiállt egymással szemben és megmutatták bátorságukat. Ez a maszkos titokzatosság nekem háremhölgyeket idéz, akik megjátszott ártatlansággal takarják el arcukat mint a szűzkurvák. A tiszta harc az egymással szembeni megmérettetés és ahogyan nem bököm hátba az ellenségemet, úgy kilétemet is vállalom felelősségem teljes tudatában. Vagy nem így van ez megírva a Hercegek és királyfik tanuló könyve 1. évfolyam számára című műben? Mert ha nem, akkor a Királylányok kezdő  kézikönyvét újra kell írni mert valótlanságot állít a királyfikról lovon vagy anélkül!

 


Aztán kiderül, hogy megérkezésünk után azonnal feloszlott az olasz kormány. Csak reménykedni tudok hogy nem miattunk.
A fal körül árusok, zenészek, kollégák, lovaskocsik, mindez olyan szisztematikus összhangban, hogy a tömeg sem bír bezavarni, és kedvesen elbeszélgetek az idegenforgalmászokkal, megmustrálom a Prada táskákat, mosolygok a Michael Kors hasonmás versenyen és örülök az internetnek, mert kedvenc képeimet nyugodt körülmények között elemezhetem ki otthon a négy fal között, miközben halk zene szól és vörösbort iszogatok. Művészeti alkotásokat nem megyek megnézni eredetiben, főleg ha már láttam. Rómában volt szerencsém meglátogatni az összes ismert helyet amit az általános műveltségi előír, és Emesével különben is már bejártuk a Da Vinci kód helyszíneit is ahogyan azt csak a rajongók képesek.

 A Via Conciliazone, az Angyalvárat és a Szent Péter teret összekötő utca ma nagykövetségeknek, pápai hivataloknak és múzeumoknak, szállodáknak ad otthont. Körülbelül a háromnegyede le van zárva az autóforgalom elől. Szemben a Szent Péter Bazilika .
Épp amikor szembefordulok a Szent Péter Bazilikával kérdezi lányom üzenetben hogy hol a citromfacsaró. Cimbi csak annyit hall hogy citromfacsaró, és máris reflektál, hogy előttem. Ezt a kedves poént elég nehéz átültetni az éteren keresztül 1144 kilométerre, ezért csak magamban kuncogok a hasonlóságon. 
Az Angyalvár felé kedvenc utcámon a Conciliazone-n, átnézve a hullámzó tömegen, a távolban havas hegyeket pillantok meg. Mire közelebb érünk az Angyalvárhoz, vagyis lejjebb jövünk a dombról, nem látszik semmi. Gondolkodom hogy a szemem hallucinál-e vagy tényleg átlátni Tivoli után egészen a csizmaszár közepéig? Cimbi megnyugtat, hogy ő is látta, vagyis lent ő sem látja. Ezeket a csalfa látomásokat szeretem utazásaim során, ami bizonyítja, hogy minden csak nézőpont kérdése és különben is illúzió.

A Via Conciliazone az Angyalvár felé

Szimat után ösztönösen megtaláljuk a helyi éttermünket, csak kitartás kell és még egy kis séta hogy kikeveredjünk a turista központból. Az Osteria Antichi Sapori da Leo egy igazi kockás asztalterítős vendéglő, teli helyiekkel és pont becsúszunk még a szieszta előtt. A hely eklektikus, ahol teljes lelki nyugalommal tesznek ki a falra egymás mellé Cezanne, Degas és Sebhelyesarcú plakátokat. Ezt a fajta összevisszaságot nem lehet mesterségesen előállítani mert erőltetett lesz. Erre születni kell. Mire megtalálom a struktúra egyetlen kapcsolódási pontját, végzünk az isteni olasz ebédünkkel.

 

Bruschetta – ezt a mama se csinálná jobban. Semmi extra fellengzős körítés, csak egy karéjra vágott kenyér megpirítva platnin, rajta paradicsom, oliva és só. És mind a három ízt külön is érezni, egyben viszont kiadja magát.

 

Bableves – egyszerűen finom. Tartalmas, laktató, ízletes, sok. Ennyi.

 

A Bableves után én már csak egy sajt tálat kérek, Cimbi tintahalra veti magát, ami füstös, és egyetlen kuriózuma, hogy nem karikára van vágva hanem ki van terítve.

 



Az eklektikus belső építészet összekötő kapcsolata hogy a képek mindegyike az evésről szól. Kivéve persze Michelangelo Teremtés részletét, amikor a két ujj összeér. És a rengeteg órát, ami közül egyik sem jár. Cimbi megjegyezte hogy a szállásunkon is van egy óriási óra és boldog volt hogy milyen frissen kelt. Majd hosszú idő után meglepődött hogy még mindig ¾ kilenc. Kérdem tőle, nem volt gyanús hogy két órája ülsz a reggelizőben és még mindig ¾ kilenc van?

 

Kezdünk római nők lenni.

 

A bor elálmosít, megyünk haza sziesztázni.

Szállásunk egy tündéri apartmanház a Mondo Antico az Aurelián. Signore Giuseppe elmeséli, hogy a szobák számozása megalapozott, mert két születési dátum, a nyolcas a végtelen és a 27-es az olaszban a pénzeső száma.

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr7213608257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő