Art Gallery

 

Mit lehet csinálni Aucklandben egy októberi napon, amikor a szél fúj és sose tudhatjuk hogy mikor kezd el esni az eső.... Mivel érdekel a Maori kultúra és a hagyomány beintegrálása a mindennapokba, az értékek teremtése és az a fajta összeszokottság és elfogadás ami a helyi kultúrát megalapozza, így úgy döntöttem, bemegyek Aucklandbe egyedül, biztosítva barátaimat, hogy autó nélkül is elboldogulok, ők pedig felszereltek különböző applikációkkal, térképekkel és a pontos címmel, ha eltévednék, be tudjam magam pozicionálni ebben a hatalmas méretű városban.
És most itt ülök a buszmegállóban és várom a 839-es buszt. Persze másik irányból mint azt otthon megszoktam, mint amikor Éva barátnőmmel Cipruson fetrengtünk a nevetéstől mert ráeszméltünk hogy a sokadik buszt hagyjuk elmenni a  túloldalon, és furán néznek ránk a mi oldalunkon a buszvezetők. És otthoni félelmeimre hagyatkozva nem kicsit vagyok izgatott attól hogy valóban jön-e és ha jön jóra szállok-e és ha jóra szállok, majd jó helyen szállok-e le. Zavaromat és félelmeimet úgy próbálom palástolni, hogy mindenkitől megkérdezem hogy biztosan itt áll-e meg a busz és ha megáll, az bevisz-e engem a végállomásra. A buszsofőr, akit le kell inteni, azonnal reagál kérésemre, hogy persze hogy elvisz a végállomásig. Huncut mosoly ül a szemében, én pedig kénytelen vagyok ismerkedni a kiwi humorral. Zöldhasúmat elveszi, biztosít róla hogy imádja ezt a fajta bankjegyet de most nem tud visszaadni, majd jelentkezzek nála később amikor lesz aprója. Így indul egy órás buszozásom a világ végén, ahol én vagyok az európai utas, aki tele mindenféle pro és kontra skrupulusokkal a múltból, viszont teret és időt engedek minden olyan kezdeményezésnek, ami jóváteszi életem eddigi elmarasztalásait. És láss csodát, amikor a legjobban beletemetkezek az óceán látványába, akkor kocogtatja meg finoman a kedves buszvezető a vállamat és a markomba nyom egy csomó aprót. És további jó utat kíván mosolyogva. A buszvezető olyan színfoltja az utazásnak, mint egy konferanszié az Oscar díjátadáson. A végállomáson irányba rak, megpaskolja a vállamat és nagyon lendít rajtam az Art Gallery felé. Mondanom se kell hogy mosolyogva.
A vigyor ragadós. Tudom hogy ma csak a kiállítást szeretném megnézni és az Art Gallery mögötti parkot. De azt nem gondoltam volna hogy zárórakor a biztonsági őr udvariasan megkérdezi hogy minden rendben van-e, miközben én egy félreeső helyen jegyzetelem a a látottakat.
De megpróbálom sorjában venni az élményeket. A bejárat vitorlaszerű tetője kaori fából készült aprólékosan és pontosan kidolgozott, motívumokként belevésve mindazt a mondanivalót, amit az utókornak akar átadni a maori nép, saját maga identitását tetoválva az élet fájába. Az épület funkcionálisan illeszkedik teljes egészében a mögötte húzódó parkba. Az Albert Park mintha a galéria folytatása lenne. Nem tudom mikor voltam utoljára kortárs kiállításon, de azt érzem, hogy ez a kiállítótér tartalmával és üzenetével visszaadja hitemet a modern művészetek felé.
A termekben olyan erővel dominál a nőiesség, a kiállított kartonok selyemszerű hulláma szinte megtéveszt, szeretett Cook kapitányom Hodge által idealizált képe Új-Zélandról pedig elmosolyogtat. Semmit vagy csak alig változott a természet az 1773-as kép óta.

 

Dusky Bay kilátás 1773-ból Hodge festménye
A galéria középső szintjén ugyanabból a carrarai márványból van kifaragva egy Vénusz szobor, mint Michelangelo Pietája a Szent Péter Bazilikában. A képek alatt jópofa kérdések amik megmozgatják fantáziámat. Vajon kitől kapta az egyik képen a gyerek az almát? Meg fogja enni? Az alkotás 1609-1679 között készült, a két szereplő észak Olaszországban spanyol öltözetet visel, ahol a gyerekruha nem volt megkülönböztethető, ezért nem tudhatjuk hogy a képen szereplő gyermek fiú vagy lány. Viszont az alma Éva jelképe.... Azt viszont biztos, hogy a gyermek elveszíthette édesanyját, mert ekkoriban nem volt szokás hogy férfi kisgyermekkel szerepeljen egy képen.
Egy másik kép elgondolkodtat, hogy vajon én mit viselek a boszorkányok ellen, és megtudom hogy Kleopátrának tulajdonították a világ legnagyobb igazgyöngyeit (többet is), melyek közül az egyiket ecetbe dobta és megitta. Meginnám? Szerintem milyen lenne az íze?
A galériában épp annyi látogató van, hogy úgy érzem, privát tárlatvezetésen vagyok. Főleg amikor találok három Rembrandt képet örülök meg, és a következő pillanatban őrülök meg, mert a nap csúcspontja egy Corsini gyűjtemény Firenzéből éppen most, éppen itt. Az első teremben felsorakoztatva a Mediciek, a második teremben két alkotás  Tintoretto Szent Simon, és Matteo Rosselli Jáel megöli Siserát képe, és olyan erőteljesen szólalnak meg a vásznon, hogy saját magamon is elcsodálkozom, vajon miért épp ezeket  a képeket emelem ki....
Egyre izgalmasabb! A harmadik teremben három Dandini testvér képe, melyek szinte egy időben készültek. Pietro Dandini: Bacchanalia, Cesare Dandini: Artemisia és egy harmadik, de engem a középső története fog meg a hölgyről, aki várja hogy a férje végre megjöjjön és teletöltse a boroskupát vörösborral... Unottan könyököl az asztalon és látszik rajta hogy alkoholista!
Van Dyck Prométeusz és a sas képen nem Prométeusz arca borzaszt el hanem a sas karma és a bőr találkozása érezteti a fájdalmat.
Van még Picasso, Michelangelo iskola, Monet, Paul Nash.... Jut eszembe hol van Botticelli? Visszarohanok a Corsini kiállításra, mert ha már itt vagyok és nem kell sorbaállnom a Pitti palotában vagy az Uffiziben, akkor alaposan szeretném megvizsgálni és közelről a képeket. 
Barbieri: Saint Andrea Corsini képe előtt megrendülök. Nem lehetnek ennyire pancserok! Nem tehetik majd 400 év  gondos tárolás és megőrzés után, hogy egy ügyetlen kezű munkás rosszul akasztotta fel, kiesett a kezéből és most két lyukból vérzik a vászon. Mert a képen két hatalmas lyuk tátong. Kérdezem a teremőr hölgytől, hogy vajon mi történt, ha szabad tudnom. A hangomban sértett Európaiságom nyugtázza művészethez való viszonyom megszállottságát, és kicsit köpködök a markomba, hogy a tökéletességre vajazó új-zélandiak végre hibáznak egyet, semmibe veszik művészeti örökségünk és majd ezt is tudomásul veszik egy laza mosollyal. Szerintem a hölgy várta a kérdést, mert olyan szelíd szakértelemmel és izgatott megszállottsággal mesélte el a kép történetét, hogy helyben szégyelltem el magam, és nem győztem ezt kifejezni néma arc és szemjátékommal. A második világháborúban a Corsini család megpróbálta megmenteni hatalmas gyűjteményét a német megszállók elől.

 

A képen ábrázolt férfi Andrea Corsini, 1302-1374, Firenze püspöke, 1624-ben szentté avatták.

Donna Elena a család védőszentjét, Szent Andrea Corsinit kérte és imádkozott hozzá, hogy adjon erőt a kincsek megmentéséhez. A Barbieri kép 1630-ban készült, szintén óriási értéke volt. Miután a műremekeket átszállították egy vidéki palotába, a történet szerint épphogy befalazták a nyílást, a fal még vizes volt a friss vakolattól, Elena Asszony Szent Andrea képét az árulkodó jelre akasztotta azzal a szándékkal, hogy a család védőszentje irgalmazzon a kincseknek.
A felbőszült katonák miután nem találtak semmit, belelőttek az egyetlen látható képbe, és elmentek. Szent Andrea így mentette meg a család kincsét, örökségül hagyva azt az utókornak.
És pont ez a sokszínűség és ezer arc fog meg Új-Zélandon. Hogy beenged egy kis Európaiságot, miközben ott van a bevándorlók kultúrájában, humorában az az egyedülálló gondolkodásmód, ami egyedivé teszi ezt az országot. Charles Frederick Goldie fényképbe illő rajzai olyan intenzitással rajzolják meg a maori kultúrát, hogy ha ő nem lett volna, és még sokan mások, és ha nem élte volna meg olyan intenzitással küldetését, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy egy kultúra halt volna ki, egy olyan kultúra, aminek pár év múlva a föld fennmaradását foglyuk köszönhetni.
Ena te Papatahi - egyike a kevés női maori törzsfőnököknek (chief)
A galéria felvonultatja mindazokat a művészeket, akik tettek annak érdekében, hogy az elfogadás, az egyenlőség, a béke és hagyományok értéket teremtsenek itt. Ha nincs Marti Friedlander, Charles F Goldie, John Pule, és a többiek, akkor nincs összhang a természettel, a maori tudással és az a változás ami nagyon rövid idő alatt jött létre a bevándorlók gondolkodásában. De erről majd később és egy másik bejegyzésben fogok részletesen beszámolni.
A biztonsági őr a végén finoman megkérdezi hogy jól vagyok-e. Mondanám neki hogy totál kész, de inkább vigyázba vágom magam mint otthon és összeszedetten válaszolok, hogy rendben. Amikor kiderül hogy záróra, mint a villám vágok ki, szegény úgy kap utánam, hogy csak nyugodtan, mert még itt a személyzet.... A szuvenírboltba szokásom szerint a könyveket mustrálom, és leszedik nekem a raktárból az utolsó kívánságlistámat is.... Bőven öt óra után, záróra ide vagy oda.... Ez Auckland, ez új-Zéland.... 

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr7913608269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő