Lipari szigetek

Amikor az Ízek, imák, szerelmek filmben a főszereplő azt mondja hogy "attraversiamo", akkor a főszereplő arra utal, hogy keljünk át.

Én is elindulok reggel Taorminából Messina felé hogy hajóra szálljak és megcsodálhassam a Lipari szigetek különlegességét. Olyan kunkori kis kitérőt teszünk a parton, hogy át tudok integetni Calabriába, megtudom hogy a híd azért nem tud megépülni a szárazföld és a sziget között mert csak(!), továbbá az erős széljárás, a földrengések és a tektonikus lemezek miatt. Pedig csak 3 km széles a Messinai - szoros, egy röpke öbölátúszásnyi  táv.... Az "azért nem épül mert csak" egy kicsit bonyolult, hogy ezt megértsem, folyamatos tanulmányokat végzek a dél olasz társadalmi és szociális, emberi és viselkedéskultúrából. Azt hiszem nem fogok előbbre jutni a kérdés megválaszolásához, ahhoz túl kevés időt töltök itt egyelőre.
A hajó Milazzóból indul, Messinában meg sem állunk, ez az a város ami minden természeti csapást megsínylett, iparváros lett, mivel megfogadtam se közszolgálati adatot se érzelmileg érdektelen helyet nem írok le, elhagyva ezt a kikötővárost, a Pelorini hegy mögül olyan sötét felhők kezdenek gyülekezni, hogy kolléganőim tanácsára megijedek, talán vissza kéne fordulni mert úgysem indul hajó a kikötőből. Ugyanis a gyakori erős szelek és viharok miatt dönthetnek úgy a hajóskapitányok, hogy nem indulnak el a Unesco világöröksége részét képező 7 pici sziget felé. Bekalibráltam a szeszélyes hét pici szigetet hét törpévé az alábbiak szerint:

Aeolian Islands map.png
Senkit ne tévesszen meg Basiluzzo - az csak egy kopár szirt

Tudor, a rangidős vezértörpe - Lipari sziget
Vidor, a vidám törpe - Salina édesvizével, zöldebb vegetációjával
Morgó, a mogorva törpe - Vulcano szigete kopárságával
Szundi az álmos törpe - Filicudi sziget a 240 fő lakosával
Szende a félénk törpe - Paranea a luxus nyaralóival
Hapci a szénanáthás törpe .-  Stromboli a működő vulkánjával
Kuka a néma törpe - Alicudi szigetével a legtávolabbi....

Jó negyven perces hajókázással jutottam el Lipari szigetére és a sorrend nagyon fontos. Elmondom miért. Ha először a Vulcanora mentem volna, és ott kipróbálom a kénes pakolást egy bizarr pocsolyában, akkor lehet a Lipari szigeten nem kapok ebédet. Viszont mivel előtérbe vettem a fő szigetet, ezért így mindenki jól járt. Mondom sorjában.



A Lipari sziget egy csodálatos, kanyargós, zegzugos halászfalu, és vessetek meg érte de már megint egy hely, ahol szívesen élnék. Van itt Paul & Shark, katedrális, az egész szigeten 39(!!!) templom, erődítmény és kirakodóvásárok. Ahhoz megint csak kevés időt töltök a szigeten hogy beljebb utazzak, a kicsi, pár háznyi falukba, mert a cél mindig, hogy kirándulásaim alkalmával teljesen asszimilálódjak a helyi lakosokkal.


Tehát beérem egyediségével, a híres meredek lépcsővel a katedrálishoz, a kilátással a tengerre, a házak tetejéből kinövő bokrokkal, az árkádok hűsítő árnyékával, és egy isteni finom pizzával egy helyi étteremben. Az étterem a helyi Váci utca, nagy kivetítőn benn a hűvösben az olimpiai közvetítés, már rég lemaradtam, hajrá mindenki, én is versenyben vagyok idővel, térrel, és anyaggal, csak ezt a meccset úgy hívják hogy szabadság. 
A(z) FullSizeRender.jpg megjelenítése
Az, hogy minden háznak van egy története és én ebben a történetben kapok-e szerepet csak rajtam múlik. A köríves házba falazott férfi emléke biztos, a hajdan vagy még mindig fotósboltként működő épület falán mintha lógatott csirkét tartana a szobor, közben elárulom, hogy Krisztust ábrázol. Vagy valamelyik szentet. Az az egy a biztos, hogy sérthetetlen emléke és nagysága a kandelláber magasságával vetekedik. Hát ilyen apróságok fognak meg és engedik láttatni Szicília rejtett arcát.



Eszembe jut az a vicc, amikor csengetnek és nézek jobbra, semmi, nézek balra semmi, mert pont előttem van. Így vagyok a tengerrel is. A végtelen és a hely ahol éppen állok, előttem a semmi és a minden, az erő és a hatalom, mert az én hatalmam nem itt van, hanem általa. Nem vagyok ennyire patetikus, barátaim szerint keményebb vagyok az acélnál, de bizonyos helyzetekben ellágyulok. Az egyik mézesmadzagom a tenger, a másik egy igazi lovag udvarlása. Mindkettő le tud venni a lábamról és minél tovább, az elsőt elérni könnyebb és egyszerűbb, kézzelfoghatóbb valóság, mint a másikat.



Ó, hát persze hogy romantikus lesz kicsi szívem Olaszországban, ahol a férfiak úgy udvarolnak, hogy az ember királylánynak és a világ közepének érzi magát. Az udvarlás addig tart ameddig akarod. Ez egy játék férfi-nő között, ajánlatos ízlelgetni, kóstolgatni és kiélvezni minden pillanatát. A sarki boltban, a buszmegállóban, a téren, a parton, az utcán és a templomban. Vannak nyílt játékok és vannak titkos pillantások. Férfi és nő beszélgetése még ha törve is a nyelvet, érezhetően felhívás táncra. Tangózni sose fogtok, az udvarlás rítusát ilyen ízlésesen és stílusosan máshol nem  gyakorolja az ember fia mint Olaszországban, pontosabban az egyediséget, a spontán helyzetből rituálét kreáló dél olasz. Alkotói kedvem odáig fajul, hogy a tűző napról elfeledkezve megyek egyre mélyebbre a szűk utcákon, és hanyagul hagyom, és lazán elvárom a bókokat.


Sorsok, életek, szerelmek, háborúk, indulatok, érzések nyomait viselik a házak, és én, az utókor megpecsételem jelenemmel és saját történetemmel. Az én történetem egyszerű. Látni, érezni, megélni. Aztán otthagyni picit magamból, a szagomat, az ujjlenyomatomat, egy hajszálat, a látványomat, lélegzetemet. Miközben várok a hajóra ami tovább visz Vulcano szigetére, a kikötőben nyüzsgő tömeg, a turisták és a helyiek kavalkádja bábeli zűrzavart, a szűk móló pedig pici bizonytalanságot éreztet velem. Biztos jó hajóra szállok föl? De a személyzet megnyugtat, ismerős arcok, ismerős táblák, a semmilyen nyelvet nem beszélőket is jó helyre navigálják, sőt, aki biztosra akar menni és olvasni sem tud, azt a helyiek koordinálják kedvesen, gesztikulálva, igaz, kicsit bonyolultan, de így legalább körbe lehet érezni a szigetet, meg lehet nyugodni hogy jó kezekben vagyunk, és ha csak a monológ elejére és végére figyelünk, akkor a lényeget megkapjuk.


Tulajdonképpen csak a szag után kell menni. Olyan záptojás szag navigál egyre közelebb a tett helyszínéhez, amihez foghatót máshol nem lehet érezni. Bugyog ki a földből a fehér trutyi, belépős az elkerített pocsolya, semmi extra, puritán hely, állnak az emberek a fehér masszában, kenik magukra a kénes istennyilát, úgy néznek ki mint egy Pápua Új-Guinea-i törzs, már csak a kundu és a dob hiányzik. Sokáig nézem a bűz forrását, majd miután la Mangán is nyitott voltam a hülyeségre, csak ott fekete büdösséggel kentem be magam, itt az ártatlanság védelmében olyan vastagon tapasztottam magamra a fehér sarat, hogy nem gondoltam a következményekkel. Amikor már itthon, több nappal hazaérkezésem után írom a blogot, még mindig érzem ruháimon és bőrömben a beivódott záptojás szagot. 
A földből spontán tör elő a hihetetlen forróság, attól félek menten kitör a vulkán a lábam alatt. Mezítlábasan kicsit felelőtlenség végigmenni a legfeljebb combközépig érő katyvaszban, néha akkorát ugrok mint egy zerge, pedig jártam már tűzön is, mégse éreztem hogy elevenen megégek, mint itt. Ahol bugyborékol a föld, oda nem ajánlott lépni. Zombiként teszek egy kört, aztán irány a zuhany, egy eurós kuponok körülbelül arra elegendőek, hogy fellazítsam a rám száradt sarat. Jön a következő adag, majd még egy. A többit hazahozom. Mármint a sejtjeimben. Kis Chanellemmel keveredve nem vagyok túlságosan csábító. Bevonulok egy helyi iparművész bodegájába és eltelek a színek kavalkádjával. majdnem elcsábulok, de megfogadtam, hogy sem szuvenírt sem egyéb "muszáj megvennem" dolgot nem viszek haza, így csak szagolgatom magam és próbálgatom a bő gatyákat, kezeslábasokat és rájövök, hogy Pesten megint feltűnést keltenék bennük, tehát helyén hagyom, mert "ami las Vegasban történik az ott is marad", és amit Szicíliában hordanék azt ott is fogom. 


Egész úton szivárvány kísér, a hullámok megtörik a fényt, nem is látom a barlangokat, a szirének medencéjét, a többi szigetet, mert csak a hétszínűre tudok koncentrálni. Múltkor elmentem Marosvásárhelyre és útközben áthaladtam egy szivárvány alatt. Ha ugyanaz a szivárvány szegődött a hajónk mellé, akkor lett egy cimbim aki üzeni hogy jó helyen vagyok.
Este érkezem vissza Taorminába, már sötét van lassan, jólesik a helyi vörösbor, a pincérek kedvessége, a hely romantikája és a csönd. A zongorista halkan kezdi játékát, az asztalok lassan megtelnek, olyan mint egy szappanopera jelenete, amikor a főhősnő egy nagy döntés előtt elutazik és elgondolkodik döntése helyességén és ehhez saját maga gondolatain kívül magányra vágyik.


Elfáradtam és büdös vagyok. A büdösségem relatív, mert ez záptojás szag. De nem hagytam volna ki a lágy iszapot, amit tetőtől-talpig magamra kentem, hogy csak a szemem látszott ki, és a sárga hegyek látványát amik néhol egész narancsszínűbe színesedtek a kéntől, vastól meg a többi vulkanikus eredettől. Nem értek hozzá. Csak csodálom ezeket az óriási mitesszereket, amik maguktól kifakadnak, majd begyógyulnak és az emberek akik körülöttük élnek, nem akarják erőszakosan kinyomni őket. Nem ez nem gusztustalan amire gondolok, inkább egy fantázia szülte vízió, hogy ha élő vulkánt használnánk energiaforrásnak (mert legjobb tudomásom szerint csak kialudt vulkáni területeken van geotermikus energiakitermelés), akkor lehet jót tennénk a háborgó belsővel, amivel csillapítanánk a telhetetlen külsőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr8013608345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz

Leírás

Mi nők bármilyen korban “kurva jó nők” vagyunk. Mi nők bármilyen korban meg tudjuk tapasztalni az erőszakot, hogy a tapasztalásból összegyúrt kompenzációs csomagot cipeljük magunkkal egész életünkben. Mi nők belefeszülünk a saját életünkbe és ha jön egy vagy két esetleg három faszi, és egyik se üti meg a mércét, önmagunk maradunk. És az önmagunk maradás a “kurva jó nő” jelmez. És a “kurva jó nő” meghatározásban minden benne van, ami egy férfinak kell. A felszín alá sose néz és idővel kiderül hogy mást keres mindenki. A “kurva jó nő” elérhetetlen a férfinak, aki mindent megtesz hogy elérje, megkapja és birtokolja a “kurva jó nőt”. A férfi azt hiszi, ha leigázza a “kurva jó nőt”, akkor a “kurva jó nő” majd úgy táncol ahogyan a férfi fütyül. De a “kurva jó nő” sose szereti a metronom egyhangú kattogását, a ritmus gyorsulását, mert a “kurva jó nő” inkább szereti a szív dobogását. A saját szíve dobogását. És minden “kurva jó” nő sérül az életben ami megbélyegzi, kívülről láthatóvá teszi a valamit, amitől elérhetetlen lesz, vadászható és álomkép mint Anita Egberg.

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

Címkék

adatszabályozás (1) ajándék (1) Al Pacino (1) Amerika (5) Amszterdam repülőtér (1) anna wintour (1) armani (1) asszony (1) attraversiamo (1) Auckland (5) az asszony nem ember (1) a hely szelleme (2) a medve nem játék (2) a sör nem ital (1) bakancslista (1) bali (1) Balogh Béla (1) Bandi (3) barkács (1) Bar Vitelli (1) Baudelaire (1) bazilika (1) bécsi repülőtér (1) bekiwi (10) béla (2) Belflou (1) Bellagio (1) berlin (1) betakarítás (1) bicikli (6) bodeni-tó (1) Bram (1) British Airways (1) buda (1) budai nő (1) budai vár (1) Budapest (22) budapesti nő (16) budapest kedves őrültjei (6) buék (3) buli (4) business class (1) buszos utazás (1) Campania (5) Canal du Midi (6) cápa (2) Carcassonne (3) caserta (2) casino (1) Castelmola (1) Castelnudary (1) cavalli (1) Cirque de Soleil (1) colosseum (2) Coppola (1) crowne plaza (3) család (1) csavargás (17) csavarhúzó (1) Csíkszereda (1) csomag (1) Csontváry Kosztka Tivadar (1) csúcson (2) Dendarai templom (1) disznótoros (1) divat (3) duna (1) Egyiptom (8) éjszaka (1) élmény (67) élményutazás (51) Erdély (10) esztena (2) Etna (3) félrelépés (1) fenntartható turizmus (1) fényképezőgép (2) férfi (1) férfiak (2) Film Tour (1) Firenze (1) földalatti (1) forum romanum (2) fotó (1) Franciaország (6) funivia (2) für emil (1) futások (7) gasztro (9) gdpr (1) GDPR (1) Giardini Naxos (2) Görögország (8) gór nagy mari (1) Grand Canyon (1) grund (1) gucci (1) Gyűrűk ura (1) hála (1) hanuka (2) hátizsákos turizmus (16) Heathrow (1) hegy (3) hegymászás (2) hely szelleme (4) heni süt neked (1) hepp (1) Hobbiton (1) hotel (10) Hotel de la Cité Carcassonne (1) Hotel Mermoz (1) Hotel Paris (2) Hot Water Beach Top 10 Holiday Park (1) idegenlégió (1) impro színház (1) johnny depp (1) jolallnekemavaros (27) (1) kaland (31) kapcsolat (1) Karácsony (2) karib tenger kalózai (1) Kartago tours (3) Keresztapa (2) két negyvenes csaj (10) kígyó (1) királylányok (7) kisváros (3) kisvörös (4) Kleopátra (1) kolbász (1) komboloi (1) komp (1) kraszkó zita (1) kutyák (1) ladys night (2) Languedoc-Roussillon (6) Las Vegas (3) Lazio (4) légió (1) lepkefogó (2) Letojani (1) Lipari szigetek (1) Liszt Ferenc 2B (1) lovi (1) Lufhthansa (1) Luxor (1) Madonna della Rocca (1) maffia (2) magamról (1) maraton (2) marosvásárhely (1) Marsa Alam (1) mary poppins (1) mazel tov (1) medve (8) megcsalás (1) Messina (1) metró (2) Midi Pyrenees (6) Milazzo (1) milf (1) mitfogunkittcsinálni (4) moszkva (1) n (2) nagyváros (25) Nápoly (6) náray tamás (1) naskalat (1) negyes-hatos villamos (2) negyvenesek (9) Nevada (3) newtourzealand (12) new york (4) Nílus (1) (18) nőgyógyász (1) nők (25) nyaralás (2) nyócker (1) Olaszország (18) olasz nő (1) olasz szilveszter (1) optika (1) őrült (1) otthon (2) pakolás (1) Palatinus (1) pálinka (3) panda (1) párizs (1) pesti metró (1) pesti nő (14) pezsgő (1) pillangókat kergető (3) pizza (1) poggyász (2) portugália (1) programok (3) puliszka (1) qatar (3) qatarairways (11) renta (1) repülés (2) repülős utazás (2) Róma (5) romantika (2) rouge (2) ruha (2) Sandra Bullock (1) Savoca (1) sebestyén balázs (1) shopping (1) Simple Red (1) stílusos utazás (48) stoppal a világban (9) Strip (2) St Michel de Lanes (2) szabályok (1) szakember (2) szállás (18) széchenyi (1) szentpétervár (1) szerelem (4) szerelempatak (1) szerető (1) szex (4) Szicília (7) sziget (13) szilveszter (3) színház (3) szűcs gabi (1) Taormina (3) taxi (1) Temptations (1) tenger (12) Thaiföld (1) tizenhetes villamos (1) tizes kulcs (1) történelem (2) Toulouse (1) trafó (1) túra (5) Új-Zéland (13) USA (2) utazás (85) vakáció (32) választás 2018 (4) város (26) vezuv (3) világjáró kalandok (33) villamos (1) VIP Lounge (1) vízesés (1) vonat (1) vörösmarty tér (1) wamp (1) wizzair (1) zoob kati (1) Címkefelhő