A reggeliről egy külön bejegyzést kéne készíteni. Ha annak idején a jóisten arányos formákkal áld meg és nem kellene több évtizede kemény energiákat belefektetnem a társadalom elvárásaiba, akkor most vagy odagurulnék a svédasztalhoz és gyűjtögetném össze a finomságokat, vagy itt maradnék mindig másnap reggelig.
Éppen ma 72 éve, 1944-ben tört ki utoljára a Vezuv, a nap a hegy mögül kel föl, elvakítva szállodai szobámban. A látvány megnyugtat, köszöntöm, ha kitörne nem látnám a nap fényétől, vagy a vulkán vakítaná el a napot....
Az izgalmat a kedves autóbuszsofőrünk szolgáltatja a reggeli után, és hála neki még teljesebb képet kaptam Nápolyról. Rengeteg alagút, dombtető, viadukt és híd. A nem tervezett hosszú utazás a kiállítás helyszínére csupa élvezet, hisz rövid látogatásom minden apró részlete ajándék, így láthattunk igazi bodegás nyomornegyedet, és képet kaptam városrendezés szempontjából az elém terülő látványból. A buszból többek között megfigyeltem, hogy minden autó viszonylag kicsi. Hoppá, egy Jaguár, mintha csak meg akarná cáfolni a leírtakat. A tolató autók olyan szűken, olyan milliméteres pontossággal tudják megközelíteni a hátsó részen felmerülő akadályt, hogy oda egy hajszálat sem lehet áttuszkolni, viszont a saját gépjárművük karcolás nélkül megússza. Ha takarásból jön egy autó, mintha valami földöntúli megérzés irányítaná a jobb esetben két autóst, más esetben több résztvevőjét a közúti eseménynek. Ráéreznek egymásra, és ha nem, akkor mindig kéznél van a duda, duda, duda....
Nápoly óriási területen elnyúló város, hegyek és völgyek között, nyilvános és nem ajánlott részekkel. Paleopolis a régi város, Neapolis pedig az új város. Mi a Centro Direzionale negyedben lakunk, ami még a '80-as években épült egy japán építész jóvoltából, és a város azóta sem tudja befogadni toronyházait, ami látványilag nagyon megosztja az elterülő, szétnyúló városképet. Nápolyban ugyanis nem lenne felhőkarcoló ha nem lenne ez a negyed. A kedves nápolyi stílusú villák úgy olvadnak bele a kis vulkáni hegyek-völgyek világába, mint a manóházak egy tündérmesében.
Miközben sok nemzet találkozása a buszon kimért ismerkedésbe nyúlik, a régi kollégák ezer éves ismerősként üdvözlik egymást, a "gólyák" bátortalan reakciókkal hívják fel magukra a figyelmet. Egy óra mire beérünk a helyi "Hungexpoba", és tudom, hogy ma este 18.00 óráig csak ezeket a rideg mobilfalakat láthatom, aztán felgyorsulnak az események.
A szakmai szakkiállítások, vásárok előnye a nemzetköziség, a bábeli zűrzavar és számomra az izgalom, mit hoznak, mit kínálnak, mire fog el mérhetetlen izgatottság, amit azonnal meg akarok mutatni otthon. A szomszédos termál stand ilyen lehet, mert Nápoly és környéke bővelkedik a termálvizekben, gondolom a kénes, vulkáni víznek egyedi hatása miatt. Mondják kollégák, hogy otthon is van kénes fürdő Hajdúszoboszlón, igen, mondom, de ez itt nápolyi.....
És olasz az összes kedvenc sütemény amit a helyiek kávéhoz kötelező jelleggel, egyébként folyton láttatva kitesznek az asztalra és ember legyen a talpán aki ellen tud állni. Ilyen finomság a különböző töltetékes cannoli és az alkoholba mártott baba, a kiskosárkák gyümölccsel, csokigolyók, vanília habok és pudingok ezer választéka.....
Ha Francesco a rendezvény technikai személyzete nem ebéd után akar meghívni este pizzázni, akkor talán hajlandó lettem volna a kaland kedvéért lemaradni a buszról, és hogy így gyakoroljam az olasz nyelvet és kicsit megilletődtem hogy milyen állhatatosan akar velem vacsorázni a kedves lovagom akár a világ végén is. Bepillantást nyertem az olasz udvarlásba, saját bőrömön tapasztalva a közvetlenséget, ám amint a csápjaim érzékeltették a netovábbot, a férfi illedelmesen továbbállt. Mosolygott még egyet hiányos fogsorával, majd mindenki indult dolgára, mert Nápolyban a munka mindent felülír és értéke felbecsülhetetlen.
Jöttek egymás után az olasz partnerek, a helyi vállalkozások képviselői, az utazási irodák, transzfer cégek, program készítők, szállodatulajdonosok. És a felkínált áruk túlnyomó többsége családi vállalkozás, és döbbenten tudatosítom magamban a családok erejét Olaszországban. Mindenki megfogott, magával ragadott, nem tudtam szelektálni szokásomhoz híven szimpátia, vagy termék alapján, a szülőktől támogatott, gyerekek által átvett farmok, szállodák, autók, tudás és sok minden más ledarál, engem meggyőzött és elgondolkodtatott..... Érzik ők is a turizmus változásait, nagyon kreatívak, jó velük együtt gondolkodni, a mai nap termése: Sophia Loren túra, helikopterrel a Vezúv fölött, pápai audiencia, luxus autóval Amalfi partjainál, víz alatti város búvároknak és Via Ferrata tengerparti üdüléssel.
Először életemben hallottam elnézést scusimra, hogy nem beszélek elég jól olaszul, hogy ők kérnek elnézést mert nem beszélnek magyarul. Majd folytattuk angolul. A nyitottság és a szándék ami mögötte van határozzta meg kommunikációnkat.
Este gyors felfrissülés, és indulás a Castel Nuovoba, az Új Várba vagy más nevén Maschio Angioino, Anjou Erődhöz. Utoljára akkor tátottam el ennyire a számat amikor a Sagrada Familiát láttam meg a metróból kifele menet a lépcsőkről Barcelónában. Szédületes és mindenki elámult ahogy kell, a szervezők nagyon decensen próbáltak minket kordában tartani, de egy idegenforgalmász is ember és lázba hozott bennünket a fotózás, sajnos az óriási látvány bevehetetlen volt okostelefonjainkkal, mint olyan sokáig a külső támadásoktól míg 1347-ben 1. Lajos magyar király hadai kifosztották.
16 ország 80 idegenforgalmi szakembere két buszba préselve, és ahogyan a suszternek is szakadt a cipője, úgy mi se tudjuk tartani sem az időt, és sose ugyanarra a helyre ülünk vissza, mert ki vagyunk éhezve az ismerkedésekre, ki kézzel ki lábbal, ki jó olasz borral érteti meg magát. Feltöltődünk egymással, egymástól, kezdem érteni hogy régen a gazdag családok miért küldték el a legidősebb vagy legfiatalabb fiút világgá, hogy lásson, cseréljen eszméket, tapasztalatot és hozzon haza érdekességeket, vagy valami újat.
Egy kastélyt, várat, vagy múzeumot bejárni szándék, sznobság és türelem kérdése. És amikor megfűszerezik tudatlanságodat egy színész múltam miatt kijelenthető profizmussal, az egy olyan katartikus kielégülést eredményez, ami felért az utána jövő pizzával. Na de nem akarok előre ugrani, mert az erőd megérdemel egy kis bepillantást, először ezzel a kis videóval, ahol várható volt az olasz pergő dialógus, viszont így sokkal érthetőbb volt, a kolléga tökéletes brit kiejtése zene volt füleinknek.
Az este csak nekünk, csak most, csak itt kinyitott erőd titokzatossággal töltötte meg a levegőt. A hold jelzése, a sisak látványa olyan középkori hangulatot teremtett, hogy eszembe jutott az inkvizíció, a spanyolok és a Vezuv. A folytonos spanyol mániámnak volt némi alapja, ugyanis az elmesélés szerint, miután a Nápoly királyság palermoi központisága után a szárazföldre tette át fővárosát, a pápa, a német-római császár és a franciák is akartak belőle. Aztán egyszer bejelentkezett egy aragóniai, hogy akárkié a nápolyi királyság, neki mindegy, mert annak biztos van egy lánya, akit ő szívesen elvesz feleségül. És bejött neki.
A végén kaptunk egy Charles Baudelaire verset. Sokáig kerestem magyarul, akinek megvan, kérem küldje el, nálánál jobban nehezen tudom jellemezni a ránk váró este hangulatát.
GET DRUNK - SAJÁT, szabad FORDÍTÁS (ha tudsz jobbat, kérlek küldd el)
Mindig légy részeg.
Ennyi.
Ó nagy parancsoló!
Parancsra nem megy
az idő szörnyű teher
húzd össze a vállaidat,
daráld bele magad a földbe
Igyál és maradj ezen az úton
Mire?
A borra, a költészetre, a látványra, bármire.
Csak igyál.
És ha néha felébredsz egy tornácon,
a zöld fűben az árokban
szobád komor magányában,
a távozó vagy eltűnő sötétségedben,
kérdezd a szelet
a hullámot,
a csillagot,
a madarat,
az órát,
kérdezz mindent mi menekül,
minden mi nyög
vagy gurul,
vagy énekel,
minden mi beszél,
kérdezd meg hány óra,
és a szél,
a hullám,
a csillag,
a madár,
az óra,
válaszolni fog neked.
Itt az idő, hogy igyunk!
Ne légy mártír az idő fogságában,
igyunk!
és igyál!
A borra, látványra, költészetre, bármire!
És végül beültünk Nápoly egyik legjobb pizzériájába, ahol a pizza lefolyt a tányérról, a piros paradicsomnak piros paradicsom íze volt, a sárga paradicsomnak sárga paradicsom íze volt, ez maga a földi Paradicsom, a Vespák a pizzéria előtt mint egy motor nagykereskedés, alig tizenéves kölykök petárdáznak a csonka szobor alatt, virágárus migráns meséli történeteit a helyi maffiával, hogy párszor elkapták, megvágták, megverték, de ő mosolyogva árulja tovább a rózsákat, együttérzek vele, ma tudtam meg hogy én is migráns vagyok, és rezzentéstelen arccal végzem a dolgomat, a mosolyt pedig magamra erőltetem, mert így jobb.
A mai kulináris, érzelmi, értékrendi, tapasztalati, szakmai tömör gyönyör sok mindenre megtanított. Persze, tudom, lakva ismerszik meg minden, és mindig minden más, de én hiszek és a hitem sok-sok év tapasztalatából igazol. Ezt a várost a vére hajtja, főleg Saint Gennaroé, és azé az 51 védőszenté akik foggal, körömmel megvédik a várost.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://novagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr3013608423
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
