Menni mert félek, vagy maradni mert nem félek. 

Lassan huszonöt éve élek Magyarországon és jogosulatlan lett az ittlétem. Nyolc évig illegálisan, mert az ügyintézőt nem érdekelte hogy ki hol potyogtatja ki a kölkeit, aztán az EU-hoz való csatlakozás után automatikusan jöhettem legálisan, két másodperc alatt, míg a "román" kollégák még mindig órákat szívtak a bevándorlásügyi hivatalban. 

Na szóval jó kaland volt, többen voltunk ezzel így, egy dolgot ápoltam, a szlovák nyelvemet, jól is tettem, jól jön az néha határon innen és túl, főleg hogy rámragadt ehhez a tót nyelvjáráshoz még olyan cirka nyolc szláv átütés.

Na szóval itt ragadtam huszonöt évre, adóztam eleget, szültem egy gyereket ide, tisztességesen felneveltem, sőt a kis szentem olyan hivatást választott ami köti anyanyelvéhez, és művészi értékeinek a saját nyelvén való örökítéséhez. Színész lesz! 

Aztán megcsömörlöttem a magyar adózási törvények, kötelezettségek és elvárások labirintusában, és lelkiismeretfurdalással vágtam bele alanyi jogon a szlovák vállalkozásba. Gondoltam ha ilyen hülye a magyar, akkor egye meg, és maradok az egyszerű szlováknál. Mert megtehetem.

Most okafosztottá vált ittlétem, mert huszonöt év után nem dönthetek, nem fejezhetem ki szabad akaratomat, szándékomat és nem nyilváníthatom ki nézetbeli elveimet, hitvallásomat és gondolkodásmódomat. 

Még egy szaros ikszet sem tehetek egy plakát méretű tetriszre, egy olyan ikszet, ami az analfabétizmus ismérve, egy olyan lapra, aminek a végkövetkeztetése elismeri az analfabétizmust.

És itt ülök egy vonaton, három kellemes uriemberrel, beszélgetésünk felemelő és elfogadó. Aki sokkhatás alatt áll, az felismeri a másikat. Az egyik úriember miskolci, a másik debreceni, beszélgetünk, csodálkozunk, nem kell egymást győzködnünk, jó helyre kerültünk a kupéban, csak megerősítenünk kell egymást hogy itt vagyunk, és támogatjuk színes gondolkodásunkat.

Aztán felszáll egy fiatalember, és kiderül hogy ő a Fideszre szavazott. Elfogadjuk, bátorítjuk, beszélgetünk. És kiderül, hogy nem ért egyet a kormány politikájával, de nem volt más akinek bizalmat szavazott volna. Nyitott gondolkodásunk elfogadja indokát, beszélgetünk, elemzünk, biztatjuk egymást és érezzük az összetartozást.

Amikor a lakóházam közös képviselőjével a vasárnap utáni első spontán találkozásunkkor a lépcsőházban összeölelkezünk, pedig eddig csak a közös költség, a bicikli tárolás és a kötelező lakhatási penzumok voltak a téma, és az addig nem beszélgető szomszédok is megnyílnak egymásnak, érzem hogy ez a mi utunk. Valahogy majd ki kell csiszolni és meglesz a konkrét terv, mert ezért magasabb az IQ-nk negyvennél, hogy kitaláljuk hogyan tovább.

Menni vagy maradni. Huszonöt év. Van menekülő útvonalam, de a barátaim, a gyerekem, az ismerősök, az értékek, a kultúra ami miatt annak idején átvonatoztam a határon, azt majd szép emlékként lekönyvelem egy vagy több könyvbe és az el nem készült fotókat pedig hagyom hogy az idő megsárgítsa?

Akik most helyettem választottak,  jobban félnek egy kitalált ellenségtől, mint attól, hogy a gyerekeikből droidokat képeznek az oktatási rendszerben, hogy a lepattant kórházban sem lesz orvos, aki meggyógyítsa, hogy a fiataloknak nincs jövőjük, ezért elmennek ebből az országból (lásd a 120 ezer forintos kezdő fizetéséről író óvónő-hallgatót), hogy a középosztály menthetetlenül lecsúszik. Még a szegények (értsd: cigányok) sem attól félnek, hogy senki nem ad nekik kapaszkodókat, kitörési lehetőséget, hanem attól, hogy a migránsok megerőszakolják a nőket és rájuk gyújtják a putrit. A félelem a legerősebb emberi ösztönök egyike. 

Várom a szombatot nagyon. 1989-ben kinn voltam Kassán és nem tudtam mire számíthatok. De bátor voltam és éreztem hogy körülvesz a szeretet és a biztonság. Olyan erős volt a kör ami összezárt, hogy ezer tank se tudta volna szétrobbantani. 

Erőt gyűjtök a szlovákoktól, akik nem hagyják magukat és nem engedik hogy pár fekete öltönyös egoista pökhendi politikus diktáljon és döntsön pénzekről, biztonságról, szociális és társadalmi célokról és ellátásról. Szlovákia felnőtt választópolgár kezd lenni. 

Nem akarok hazamenni szombaton miután lefújják a tüntetést. Békés hangot akarok adni véleményemnek, a jövőmért, a jövőnkért, a céljainkért és hogy elkezdjünk felelősségteljesen gondolkodni. 

Nem érdekelnek az ellenzéki pártok, a párt mint olyan idejétmúlt szarság, jó lenne továbblépni. Nem fejtem ki országfelépítési és vezetési koncepciómat, mert azt szeretném hogy egyik szervezethez se kapcsoljanak.

És nem maradok csöndbe! Sose maradtam. Kettévált az ország. Van Budapest és a vidék. A vidék kisstílűsége, a vállalkozások érdek összetartása, a fentről jött megrendelések megtartása, és a kőbe vésett barátságok húsz-harminc éves néma titoktartási fogadalma a hogyanról. 

Menni vagy maradni. Negyven felett már kőkemény viszketegség kell ahhoz hogy újrakezdjük. Ez már a B oldal. 

Menni vagy maradni. Ha befogom a számat és lesüllyedek a sötét középkorba akkor maradhatok. De nem ilyen vagyok és már nem fogok megváltozni. Ez az egy tény megkérdőjelezhetetlen, hiába a sok tanulmány, pszichológiai megállapítás és spirituális agymosás. Ettől vagyok erősebb gondolkodó, biztosabb gazdasági tényező és a jövőre nézve átláthatóbb tevőlegesen. Nem nyúlok az alkoholhoz, szépek a fogaim, be tudok mutatkozni és tudom mit jelent a 21. században élni. 

Menni vagy maradni. Ha én is elmegyek, ki marad itt. Ki védi meg azt az értéket amin huszonöt éven át dolgoztam én is? Huszonöt évet ki lehet-e dobni az ablakon mások átgondolatlan cselekedete miatt? 

Menni vagy maradni. Hazaáruló vagyok-e ha most elmegyek és cserben hagyom az együtt gondolkodó barátaimat, csak azért mert megtehetem és van B tervem? Tudok-e majd nyugodtan aludni, miközben nézem a híreket és én is olyan zsörtölődő öregember leszek mint nagyapám, akit ki és betelepítettek, elvettek és behajtottak, megvontak és idomítottak? Mi egy nagyon erős, nagyon bátor és nagyon kemény család vagyunk. Bármit túlélünk. De beleroppanunk a butaságba, a nem elfogadásba, a hülyeségbe és az ostobaságba. 

Menni vagy maradni. Akarom-e magam látni egy listán, vagy inkább szabadon alkotok színesen, boldogan, ahogyan azt kislánykoromban megálmodtam? Akarok-e vágyni nagyobb dolgokra, bátran megvalósítani közösségeket a saját gondolkodásommal vagy félve összehívni barátaimat egy nyitott eszmecserére? Hagyom-e hogy a saját befizetett gázszámlám többletkülönbözetét osszák vissza alamizsnaként, vagy tisztességes üzleti megállapodás szerint kívánok részt venni az adok-kapok játékban?

Okos, ésszerű, nyílt, megalapozott válaszokat. mert ha megértem Kósa mennyi kokót szívott amikor 1300 milliárdról gondolkodott, akkor igaz hogy felszólítom arra hogy vállalja a következményeit, de legalább tudom az okot, a valós, igaz és elfogadható okot, mert én igaz libsi gondolkodású úgy vagyok generálva hogy elfogadjak.

Tudod, vállalkozó vagyok, és kurvára szeretnék én is fejleszteni, pénzt kapni, beruházni, merni nagyot álmodni, de mivel én felveszem a kendőmet, szóba állok migráncsokkal és kurvára szeretném ha Soros Gyuri bácsi egyszer nálam ebédelne, ezért feketelistás vagyok. Atyaisten! Gondoltam volna hogy ezt egyszer megérem? Alighogy leráztam a seggemről a tojáshéjat, segítettem váltani egy kőbe vésett rendszert, éltem jól és rosszul, de mindig voltak vágyaim és céljaim, és én is hoztam meggondolatlanul döntést aminek a felelőssége az én saram, meg is nyúztam magam miatta, de egy dolog biztos, hogy

1. éltem már annyit hogy tudjam mi a pálya

2. letettem már annyit az asztalra hogy belepofázhassak 1300 milliárd felhasználásába. 

A pozíciókban ülők többsége dilettáns, nem ért semmihez. Fekete öltönyös nagyképű férfiak tologatják az aktákat, és nyomják lefele a feladat elvégzésének módját. Ezek a megszedett pozícióban élő magát burzsoáziának kikiáltó faszkalapok mivel pénzük van, felvásárolják a földeket és majd azt a parasztot aki rá szavazott rabszolgamunkán fogja dolgoztatni közmunkásként napszámban, hogy majd nekünk városlakóknak sok-sok pénzért eladja a répát, krumplit és káposztát. A probléma világméretű, de itt még talán beleszólhatunk....

Az emberek gondolkodása megrekedt az enyém, én és a nekem szavaknál. Magyarország még nem érett a politikai, társadalmi és szociális felnőttkorra. Nincs politizálási kultúra, ez jellemzi a hatalmat is és a pórnépet is. Nincs középút.

Menni vagy maradni. Attól függ hogy mit szeretnék tíz év múlva, húsz év múlva, harminc év múlva.

Tíz év múlva még szabad európai polgárként szabadon szeretnék utazni a világban. 

Húsz év múlva én is szeretnék egy otthont a városban ahol színházba járhatok, moziba, vacsorázni barátokkal, és azt nézni amitől megismerem hibáinkat, valóságunkat viccesen vagy komolyan, jövőbe nézve vagy a múltba. Egy színes, befogadó városban szeretnék élni, ahol nincs félelem csak szabadság, nyitottság és határokon átnyúló kapcsolatok. 

Harminc év múlva szeretnék telente a tengerparton feltöltődni mint a nyugatabbra élők, hogy ne legyen gázszámlám, csökkentsem a rezsit szabad akaratomból, és élvezhessem az életet.

Menni vagy maradni. A döntés a kezemben van. Ha maradok fájni fog, ha megyek fájni fog.