Figyelem! Mindazoknak az elvetemült utazóknak, akik bejárták a fél világot, áthoztak kiwi gyümölcsöt és almát kézipoggyászban biológiai karantén alatt zárva tartott határátkelőhelyen. Figyelem! Mindazoknak, akik máshol betartják a szabályokat, otthon viszont bennfentesként nehogy már rám vonatkozzon bármilyen apróbetűs rész. Ez csak azért érdekes közép-kelet európai hozzáállás, mert például otthon nálunk a helyi lakosok mindig kibulizunk magunknak vagy ingyenes vagy kedvezményes belépőt a strandra.

És most engedjetek meg egy rövid történetet:

A Wizzair járatára való beszállás előtt az övtáska nagyságú válltáskám szemet szúrt a kapuban álló pajtásnak (nem tudom minek nevezzem, mert nem katona, nem légiutas kísérő, nem check-innes és nem határőr vagy vámvizsgáló vagy egyéb ellenőrző hatóság, ezért maradjon "pajti"), és először megkért hogy gyömöszöljem be a bőröndbe nyaklánc nagyságú nyakba akasztott tartozékomat, mert semmi nem állhat ki belőlem. Mondtam hogy az elvi képtelenség, a válltáskában az életben maradáshoz szükséges nélkülözhetetlen dolgok vannak. Mondta akkor fizessek. És mivel minden egyes száz euró a ruhatáram értékét csökkenti, ezért vendettát hirdettem a robotizált wizzair (kisbetűvel) kispajtás ellen, aki fiúcska lévén sose fogja megérteni, hogy női táskát nem túrúnk be a bőröndbe, rúzsra, arcpermetre és papírzsepkendőre szükségünk van a fedélzeten, és ezek komolyan gondolják hogy füzetem, laptop, toll, könyv nélkül eltöltök akár egy órányi időt is? Húsz percet sem bírok…. És szabadidőmben nem légitársaságok apróbetűs tudnivalóit olvasom. Ha választanom kell Stendhal és a szabályzat között, én inkább az előbbit választom. Erre a kórosan szabályszegő magatartásra ki kellene találni egy szabályt vagy mentséget, különben is elég nehéz a wizzair oldalán kiigazodni, annyira alapos és annyira le akarja védeni magát minden oldalról. Na szóval miután háromszor megforgattam bőröndömet az esőáztatta Liszt Ferenc repülőtér fapados hangárjának földjén, közszemlére téve bugyijaimat, zoknijaimat és majdnem elhagytam az útlevelemet, boldogan fizettem ki a 75 eurós büntetést, mert megtehetem. Ez egy Rouge ruha ára. És ezt egy harminc körüli kispajtás sose fogja megérteni - hogy  mínusz egy kinézett boldogság, ráadásul a karácsony utáni leárazás miatt kettőt is szerezhetnék a téli kollekcióból - nagy ár ez ezért a szűk látókörért és ezért az elvetemült gyalázatért ami a kézitáskámat érte volna ha hagyom magam.

Úgyhogy mindezek után bátran kijelenthetem, hogy az összegtől sokkot kaptam amit kifizettettek velem a repülőtéren, miután Nándit hazaküldtük és az esetleges kihalászott nélkülözhető dolgaink a kispajtás belátására lettek volna bízva (azt mondta hogy ott hagyhatjuk, és körbeintett a kezével, körülnéztem, és csak kopár, korlátolt hangárt láttam….) így teremtve egy szándékolt kiszolgáltatott helyzetet, meg is kérdeztem hogy van-e más választásom mint hogy fizessek és pofátlanul azt mondta hogy nincs.

Miután kis rózsaszínű poggyász megette egy Rouge ruha árát, figyelmeztettek, hogy az most már nem az én védelmem alatt áll, hanem hagyjam ott a repülőgép mellett, a parkolópályán, majd valaki feladja feladható poggyásznak. "A repülőtéren ne hagyjon őrizetlenül csomagot" kattog agyamban szeptember 11-e és a londoni eset óta folyamatosan a figyelmeztető jelzés. Jogkövető magatartásom összekutyulódik jelen helyzetben a spontán figyelmeztetéssel. Méregből vagy szabályosságom tudatában felviszem kis rózsaszín bőröndömet a nyakba akasztott kedvenc kézitáskámmal, és tudomásul veszem, hogy az ügyletből csak nyertem, mert ezzel a hetvenöt eurós díjjal szabad bejárást kaptam az elsőbbségi felszállók közé. Tehát bebizonyosodott, hogy nem a gép súlya, a felvihető poggyász szabályossága, a csomagtartó telítettsége vagy az apró betűs rész a fő motiváció a szabályok felülírására, hanem kispajtás hatalmi fölénye, amiben ő megmondhatja, felülírhatja és eldöntheti a borsos jutalék reményében mi a stájsz. Vajon mennyit kaphat? Az etikus szervizdíj a 10%. Csak a nagyon nagy cápák kérnek vagy kapnak nagyobb sikerdíjat, de ahhoz már pofátlanság kell. Tehát 75 euro 10%-a 7,5 euro összeg. Megszorzom a gép 230 ülésének 20%-val (akik renitensek és büntethetők), vagyis elvileg 345 euro simán lehúzható jutalékban egy római járatról. De nem hiszem hogy Váradi Úr ennyit engedne jutalékban kifizetni, ráadásul nem hiszem hogy minden kispajtás vállalkozó, tehát keményen leveszi a járulékokat, a munkáltatóit, szociálist meg biztos ki van ez találva, úgyhogy nem mennék el a fapadoshoz ügynöknek. 

Kisbőrönd a fejem fölött a csomagtartóban, kézi retikülöm az ölemben, könyv, toll, papír, fülhallgató, smink a zsebekben, mert nem hagyhatom hogy pár jutalékra éhes fiatalkorú elvegye kedvemet az örömutazásomtól. 

Hazafele robban bennem a bomba a repülőtéren, és talán jobban kellene félni a lehúzott utasoktól mint különböző országok szélsőséges megmozdulásaitól. Római kinnlétem alatt, hogy több megaláztatást ne kelljen elviselnem, megvásárolom a tizenkétezer forintos feladható poggyász díját. Mert a szabály az szabály. Szépen csomagolok, komótosan, a többit magamra aggatom, úgy nézek ki mint egy csempész, aki körbezacskózta magát fehér csomagokkal, és lefedem magam frissen vásárolt pelerinemmel, a fejemen szürreális kalap, így várom a két órás késést. Mire Budapestre érünk, addigra elmegy minden metró, tömegközlekedés, de bennünket vár Nándi, így békésen beletörődöm a sok órás éjszakai várakozásba. Az időjárás remek, nincs oka a késésnek, de hát egyszer ezt is meg kell tapasztalni. nem csak én késhetek, a körülmények és ezek összekapcsolódása is megmutathatja ezen arcát. Az útra szánt pénzem befizetve bőröndökre, poggyászokra, nem maradt keret a duty free-re. Mígnem a check-inn pultnál az olasz kollegina illedelmesen megkérdezi Cimbimet, hogy szívesen elviszik feladott poggyászként bőröndjét ingyen és bérmentve. Ördög és pokol, és a Bocsándiné tarka farkú tehene repessze szét a megátalkodott kislyukakat, miközben a bőröndöm viteldíja most már nagyobb mint az alap repülőjegyem ára volt, és senki nincs tekintettel az igyekezetemre, ezért én bojkottálom az összes fapados légitársaság saját maga malmára hajtott értékteremtésének minden megnyilvánulását. Az pedig csak hab a tortán, hogy boldogan, mosolyogva szállnak föl emberek két-három szatyrokkal, táskákkal, redikülökkel, cekkerekkel, zsákokkal, hátitasakokkal, fonott, bőr, vászon, utánzat és eredeti formációiban. 

Most akkor szabálykodunk vagy nem? Vagy a római repülőtér wizzaires munkatársa nincs annyira motiválva a jutalékkal mert nagyobb az alapfizetése? Nekem nem kell olcsó repülőjegy, mert a tisztességes, üzleti etikai magatartást preferálom. Az utolsó pillanatban, ahonnan már nincs visszaút, kényszer helyzetbe hozni ügyfeleket sose egy üdvözítő magatartás. A római repülőtér javára legyen mondva, hogy ott kulturáltan, hangosbemondón, bőrönd mérővel segítik az utasokat, hogy a szabályokat ne hagyják figyelmen kívül. Magyarországon pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerül az olyan hülye mint én, aki rutinos utazóként tudom mi jelent kockázati veszélyt a légitársaságnak és mi jelent kockázati veszélyt a repülőn eltöltött időnek. Hát az olyan utas mint én ezek után biztosan. 

Megjegyzés: amikor a wizzair törölte a marosvásárhelyi járatait, akkor több hónapos levelezés és telefonos beszélgetést folytattunk etikus magatartásról, szintén. A marosvásárhelyi egyetemisták 80%-a érkezett volna haza a karácsonyi szünetre. Én már augusztus végén tudtam hogy meg fog szűnni a marosvásárhelyi repülőtér. Ezt a légitársaság csak december elején kommunikálta az utasokkal. Kértem transzfert vagy egyéb kompenzációt a Kolozsvárra áttett járathoz, de a légitársaság a kérést ignorálta. Akkor ez az ügy a feledés homályába veszett, én pedig egyéb tennivalóim miatt nem szerettem volna több energiát fektetni a kialakult helyzetbe. 

Nagyra tartom a wizzair meglétét, viszont nem minden áron. Az összes fapados légitársaság egy nagy lufi, és ami nem szakmai alapokra épül hanem az olcsóságra és azon belül az utasok lehúzására, - amint azt a történelem sok esetben igazolja - az rövid életre van rendeltetve. Nem a szolgáltatás ár-érték aránya miatt borzongok, hanem a módszer ellen, és a folyamatos kimagyarázás miatt, mert a multinak mindig igaza van, kivéve amikor a multinak van igaza. Továbbá nem tartom etikusnak az apró betűs részeket, mert a jövő üzlete egy átlátható, megfizethető, valós szolgáltatásokat tartalmazó kínálat  az én olvasatomban.