- Nem kelek fel! - mondtam az ébresztőórámnak reggel ötkor. Majd kihajoltam miniatűr erkélyemen, átnéztem a látóhatáram elé emelt házon és megláttam a napfelkeltét. Utána már automatikusan húztam magamra futócuccaimat, a cipőt, raktam a zsebembe előre megkomponáltan kütyüimet a funkcionalitás jegyében, jól bejáratott rituálé ez nálam, hogyan húzom át a zsinórt a ruháimon át majd be a fülembe, zsebbe tartozékok és arcomra napszemüvegem ami tartást ad még alvó szemeimnek.
Reggeli futásra csábító látvány
Pár lépcső lefele, át a kihalt főúton, jobbra kanyar a parkoló autók mellett, még mindenki alszik, csend van, az első vonat áthalad az alagúton, megkeresem a tegnap befigyelt lejáratot az Isola Bellához, pattogok a kanyargó lépcsőn, a nap megelőzött, már a tenger felett sárgállik korongja, az apró kavicsok nyomják bele cipőmet az útba, a magánsziget előtti bejáraton valakik csöveznek, halkan próbálok futni, majd átmegyek a szigetre ha felébredtek.
A csúcson
Vissza a meredeken, a következő leágazás az igazi kihívás, itt szeretném megkerülni a szirtet, bízom benne hogy az út körbevezet, de egy vaskapu állja utamat. Magánterület, áll a táblán, de a kilátás megérte a fáradozást. Apró kis hattyúkként lebegnek a vizen a hajók, kanyarog az öböl körbeívelve a tengert, a nap narancssárgán világítja meg a horizontot, a rózsaszín ezer árnyalatában. Alatta a tenger az ötven szürke árnyalata. Eszembe jut kislakásom patakra néző ablaka és megsajnálom magam, mert olyan sivár ez mellett a csoda mellett, inkább elraktározom fotók formájában, és visszapattogok a tengerszint felettre, mert nem nevezném futásnak a 45 fokos szögben meredező kaptatóra való feljutást, és minden jóérzésű embert kérek hogy nézze el nekem átlagomat. 2,98 km 9 perces átlagsebességgel, 45 fokos szögben inkább cross futásnak felel meg semmint kocogásnak.
A reggeli kávét öntöm magamba literszámra, kis bambinik rohangálnak a szálloda reggelizőjében, a pezsgővel kacérkodok, de már úgyis szédült vagyok a látványtól, nem kell fokoznom a bódultságomat. Szicília azért egyedülálló a maga nemében, mert itt a varázst a helyiek közvetlensége adja. Itt élnek, itt vannak együtt a turistákkal, nincs kirekesztett üdülőövezet, nincs kirakati szállodasor vagy villa ahol egymást figyeljük nemzetközileg, hanem itt együtt mozgunk és élhetünk a helyi lakosokkal, ettől egyedi Szicília, ettől autentikus és ettől szerethető, a közvetlenséggel, a nyitottságukkal és azzal az elementáris erővel, amivel átadják a sziget szeretetét és egyediségét.
A kis öböl ahova leterítem törölközőmet békés, aprókavicsos, a víz pedig csalogat. Innentől kezdve maradok a hűsítő sós kristálytiszta tengerben, apró hal kerülget a zátonyon állva, meg a hajók, vizibiciklik és motorcsónakok kúsznak el halkan a nyílt tenger felé. A nap tűz, a part forrósodik, szaladok a pincér után, és mintha tüzön járnék, visszafele már a napágyakon tornászom át magam négykézláb, talpamon apró vízhólyagok meggondolatlan kirohanásom következményeit érzékeltetve.
Mazzaro öböl
Délutáni program Taormina görög színháza. Szieszta időben indulok, és csodák csodája, nincs sor a jegyvásárlásnál, még van időm megbeszélni a helyi hop on hop of útvonalát a sarkon álló kollégákkal. 10 euro a 2,5 órás út, le lehet szállni a beszámozott megállókon és visszaszállni bármelyik óránként közlekedő járatra. A turistabusz Letojanitól Giardini Naxosig közelkedik, megkerüli Taorminát és felmegy egészen Castelmolába. Taorminából Castelmola kb. 5 km, taxival 15 euro, és a taxissal meg lehet beszélni hogy várjon meg és vigyen tovább a Madonna della Rocca kilátóhoz és kápolnához potom 50 euróér. De megyek sorban.
A görög színházban már készülődnek az esti Tosca előadására. Áll a díszlet, a látvány megragad és ott tart. Elképzelem ahogy Csontváry itt ült valahol a nézőtér felső sorában és addig simogatta a vásznat amíg vissza nem adta azt a képet amit látni akart. Én nem tudnám még szóban sem behatárolni azt a látványt amit nyújt. Mert ha leírnám, már azzal is korlátok közé szűkíteném a végeláthatatlan látnivalót, a színház terjedelmét, a masszív falak körbefont tartósságát, a lefele hömpölygő nézőteret, a színpad templomi szentélyének vázát és a mögötte elterülő lávák útjának vájatát a völgyben egészen bele a tengerig.
Castelmolába az út kacskaringós, csak erős gyomrúaknak ajánlott. A kaptató tele van hajtűkanyarokkal, most már örülök hogy nem béreltem autót, rábízom a helyi erőkre az utat és magamat, signorinának szólítanak újonnan vásárolt kis szalmakalapomban és most már tudom miért menekültek egészen ide föl a görögök a különböző támadások elől. Ez a sziklaszirtre épült kis falu olyan mint egy középkorban játszódó mese díszlete. A tetején a vár, balra a dóm és épp harangoznak amikor beülök a hely nevezetes bárjába, ahol minden a férfiasságot formázza. Ezt is annak a szélsőséges kettősségnek tudom be ami jellemzi a szicíliaiakat, kívülre prűdek és konzervatívak, belül viszont nyitottak és zabolátlanok, megiszom a mandula bort, és konstatálom, hogy ha művész lennék, ilyen helyeken élnék alkotói fázisom alatt, ahol el lehet vonulni csendben, de ha ihletre vagy feltöltődésre vágyom, elég kimenni az utcára, ahol a helyi emberek mindig tartogatnak mesélnivalót, bőszen gesztikulálva nem csak a kezükkel, de az egész testükkel.
Mert a mennyország nem fönn van, hanem lenn....
Turrisi Bár Castelmola-ban
Az eredetileg szaracén erődítményt a nagy uralkodó, I. Roger normann király erősítette meg
A parányi kis Madonna della Rocca kilátóból rálátás nyílik a görög színházra, ami olyan innen mint saját maga parányi kis makettje. A kápolna - taxisom elmondása szerint -, esküvői helyszín, ahol arabok, németek, angolok házasodnak keresztény szertartás szerint. Természetesen a keresztény arabok és nem muszlimok, magyarázza gyorsan, nehogy félreértsem és belegondoljak valami hittérítő energiát a hely szellemébe.
Kilátás Taorminára
Madonna della Rocca
Most már hátradőlhetek, megeszem pupozott adag rizottómat, a tenger gyümölcseivel mert itt igaz hogy akadozik az internet és olyan lassú mint a csiga, de az asztalom a nevemre elő volt készítve, és ha élvezni akarom az életet, akkor a tenger szerelmesei csak a tenger gyümölcsei által válnak igazi istenekké Szicíliában.
Hangulatos étterem Taormina egyik mellékutcájában
Rizses kagyló
Asztalom mellett két igazi olasz nő vacsorázik, a legszebb helyet kapom, a lépcsősor legtetején, itt már nincs mászkálás, nincs utcazaj, nevemen szólítanak, és amikor desszertnek kérek valami „dolce-t”, a pincér jelzi hogy ő az. Majd exclusálja magát és megjegyzi, hogy én vagyok a dolce. Ennyi figyelmesség után elfordítom a fejem, mert egy igazi dél-olasz nő nem dől be egy egymondatos udvarlásnak, hanem hazahozatom magam a funiviával, hogy holnap megmászhassam az Etnát, aki ma egész nap felhőbe burkolózott, miközben a parton ezerrel sütött a nap és felhőt hírből sem láttunk.